A haladás csődje

A ’89-es rendszerváltás alkalmából terjedt a kivégzett diktátorunk fiának, Nicu Ceaușescunak egy örökzöldje: „Ti nem lesztek képesek még csak lemeszelni sem mindazt, amit apám épített!”

Ezek a gondolatok jutnak eszembe, amikor olvasom a helyi román sajtóban (a nagyváradi magyar sajtóból csak a gyászjelentéseket tartom figyelemre érdemesnek), hogy már elkezdődött a volt Pénzügyi Igazgatóság (a mindenki által ismert volt „nagy poliklinika”) palotájának felújítása. A munkálatok befejeztével a Megyei Tanács székhelye lesz.

A kerek tudósításból kiderül hogyan is került a román állam tulajdonába az épület, megnevezve ennek építőjét, ifj. Rimanóczy Kálmánt. Az eklektikus stílusban tervezett, amelyen fellelhető néhány szecessziós motívum is, a város egyik építészeti remeke. Az építkezési munkálatokat 1899-ben kezdték és egy év múlva (!), 1900-ban be is fejezték. Hála a 120 éves építkezési technológia fejlődésének, a felújítás 31 hónapot vesz igénybe. Ha nem lesz csúszás. De lesz.

Erről aztán ismét eszembe jut egy másik technikai csoda. A ’70-es évek elején sokszor kellett Bukarestbe mennem hivatalos ügyekben. Ha gond volt a repülővel (IL-14, majd AN-24) az esti, úgynevezett „szatmári gyorssal” utaztam. Ez általában háromnegyed kilenc táján indult, majd kb. 7:20-kor érkezett a fővárosba. Nagyjából tizenegy és fél óra. Ehhez képest, félévszázad után, lépést tartva a modern vasúti közlekedés terén elért eredményekkel, ma ugyanez a vonat ugyanezt a távolságot 14 óra és 51 perc alatt teszi meg. Ha nincs késése. De van! És mikor arra gondolok, hogy a francia vagy a kínai gyorsvasutak, már rutinszerűen, 350 km­­/óra sebességgel közlekednek. Késés nélkül.

Nagyvárad, 2023. június 24