Liberális tolerancia, Nagyváradon

Az elmúlt héten lefordítottam és feltettem a facebook-ra egy nagyváradi román honfitársunk, Gheorghe Vasile cikkét. Ebből megtudhattam, hogy a Zöldfa utca 4. szám (ma Vasile Alecsandri) alatti szecessziós épületen található (Deutsch-ház) kalotaszegi motívumok színkavalkádját, a „felújítás” során, nemes egyszerűséggel szürkére festették. Elvették a magyaros jellegét. Ezt még a kommunisták sem engedték meg maguknak. Megtudhattam, hogy a kétnyelvű (román és magyar) turisztikai információs szövegek szemantikailag (értelmükben) nem fedik egymást. Más az üzenetük. A cél: a figyelmet elterelni a város magyar arculatáról. Egy másik írásából megtudhattam, hogy a városközpontban elhelyezett díszes csatornafedeleken csak bírósági határozat nyomán kerülhetett fel a „NAGYVÁRAD” felirat (az is fordítva), ugyanakkor oldalvást, bármely kötelezettség nélkül, a német és angol megfelelője, annak a féltucat német vagy angol nagyváradinak.

A szerző egyértelművé teszi, hogy a nagyváradi magyarságot szinte naponta fosztja meg az eddig regnáló (liberális?) városvezetés kultúrájának egy-egy összetevőjétől, egyáltalán a magyar identitásától. A szerző egyenesen Bolojan polgármestert említi, aki, szerinte, sovén, hazug és gőgös. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a főtér felújításának során, az ásatások felszínre hoztak emberi csontokat. Az újságíró kérdésére a polgármesterünk válasza: egyeseknek nem volt jobb dolguk, mint ide temetkezni. A kommentekben (mert csak ott volt lehetőségem) megnyugtattam, hogy nem az ő szépapja művelte ezt a csúfságot a Szent László-térrel. Amúgy én is megkérdőjelezem liberális voltát, mert az igazi liberális nem lehet ellenséges semmilyen kisebbséggel szemben sem.

Szerettem volna, ha minél több magyar emberhez eljut a Gh. V. által felvetett gondolat. Mivel az írás/fordítás kétoldalas volt, SENKI sem olvasta el. Legalább is nem jelezte. Számomra óriási csalódás volt ez a teljes érdektelenség.

Visszatérve az említett cikkre és szerzőjére, szinte szégyenérzet fogott el, amikor arról ír: nem csodálkozik, hogy a betelepített nagyváradi román embert nem érdekli az itteni kultúra, civilizáció, sőt még az itt született románokra is talál felmentést, amennyiben nem ismerik a magyar nyelvet, de furcsállja, hogy EGYETLEN magyar ember, intézmény nem tiltakozik az otromba provokációk ellen. 

Mit lehet tenni? Teljes mértékben igazat adni a szerzőnek.

Elfogadom, hogy civilek között kevés a hozzáértő ember. Na, de nem kell ehhez művészettörténeti végzettség! Elég, csak a visszaemlékezés és rögtön kilóg a lóláb. De senki! Van a közösségi hálón egy csomó, zömmel említésre sem méltó váradi csoport (az én Váradom, a mi Váradunk, a mi városunk, a mi…), ahol a sok félművelt tősgyökeres csak nosztalgiázik a városkép változtatásain, visszasírva a petróleumlámpás időket. Gondolom, mert akkor voltak fiatalok. De senki nem jelez evidenciákat. Ezzel a hozzáállással semmisültek meg a honvédsírok a Rulikowski-temetőben, így számolták fel az Olaszi-temetőt, így került Mihai Viteazul a főtérre. A Szent László-templomot is csak a hívek összefogása mentette meg annak idején. De ezekben a Várad-imádó csoportokban csak a beköszönés és az elköszönés tucatnyi változatát olvashatjuk, és a szép anyanyelvünk mindennapos durva megerőszakolását. Na, és megmosolyogtató politikai krédókat. 

Hogyan lehetséges, hogy a két magyar pártnak nincs egyetlen várostörténeti szakértője (mint a néhai Péter I. Zoltán volt), aki a visszaélések pillanatában húzza meg a vészharangot és a két magyar párt vezetősége, Isten ments, talán közös erővel, harcoljon az igazunkért.  Az rmdsz, érdekvédő hangja igen halk, szinte alig érzékelhető, a néppártosok pedig pontosan ehhez a városvezetéshez dörgölőznek, némi előny ellenében. És ez, sajnos, érvényes a magyar kormány felé is. Mert hogyan értelmezhető Csomortányi István nyilatkozata „Csomortányi István a tájékoztató végén kihangsúlyozta: „nem az anyaországbeli nemzetpolitikai döntéshozókat okoljuk az eredményeink miatt, hanem kizárólag azokat a helyi RMDSZ-es képviselőket, akik hazudtak Bihar megye helyzetéről”. Mindezt miután Szijjártó és Semjén nyíltan az RRMDSZ-nek kampányoltak, majd kedden gratuláltak is nekik a győzelemhez. Ha már annak lehet nevezni négy tanácsosi helyet. Egyik sem veszi észre, hogyan ver éket közéjük/közénk Bolojan. Divide et impera! Az itteni magyar politikum még ma is többet foglalkozik a magyarországi politikai helyzettel, mint a helyi gondokkal.

Bárki is győzött a tegnapi választásokon, azok biztosan nem mi vagyunk, az egyszerű magyar emberek.  Már ahányan maradtunk.

Ui. Ezt a puffogásomat szándékosan nem tettem fel a múlt héten, mert nem akartam egyetlen embert sem befolyásolni a szavazásban

Nagyvárad, 2020. szeptember 30