Nemzeti Összetartozás Napja?

Hát, ez is megvolt. Megemlékeztünk a nagy napról. Mert a 2010-ben bekövetkezett fideszes kétharmados kormányzat, Kövér László és Semjén Zsolt törvényjavaslatára, megszavazta, hogy a végzetes trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezve, június 4-e a Nemzeti Összetartozás (!) Napja legyen. Mert felejteni nem szabad. Szép gondolat, felemelő gondolat. Az én személyes értelmezésemben, ennek a napnak két szentimentális oldala is van. Egyrészt a nemzeti gyász, az ország területének kétharmada és 3 millió magyar elvesztésének fájdalma, amiről megemlékezünk, másrészt ünnep is kellene legyen, mert ezt egy olyan napnak ígérték nekünk, amikor – minden tragédia dacára – ünnepelhetjük is, hogy    a magyar nemzet egy olyan minőségi egység, amely ezernyi kötődéssel tartozik össze, bármerre is vetette sorsa.  

Trianon a magyar ember számára mindig is egy nagyon fájdalmas emlék marad (ha jól meggondolom, a II. Világháború büntetettjei közül már csak mi maradtunk „rovott múltúak”, a többi európai nemzet belakta az őt többé-kevésbe megillető földrajzi koordinátákat). Ugyanakkor az összetartozás roppant felemelő érzés. Hogy teljesjogú és megbecsült tagja vagy egy tiszteletre érdemes közösségnek, egy olyan etnikumnak, amely viharos történelme mellett sok értéket, csodát tett le az emberiség asztalára.

Gyermekkorom óta kerülöm a szomorúan végződő eseményeket. Sajnos, ebbe a „nem szeretem” kategóriába tartozik a Trianon-okozta nemzetszakadás is. Trianon, az örök fájdalom! Önmarcangoló, önsanyargató, önpusztító. Ezért nagyon kényszeredetten olvasok vagy írok róla. Az egész trianoni aljasságot roppant igazságtalannak tartom egy ezeréves állammal szemben, elfogadhatatlan számomra a történelmi jogok teljes mellőzése, amikor csakis a demográfiai mutatók szellemében döntöttek és darabjaira szaggattak egy jobb sorsra érdemes nemzetet. Ugyanakkor díjazták egyes országok evidens kétkulacsos hintapolitikáját. Ez a trend ma sem idegen, így pár évtized alatt Európa egy muzulmán államokból álló homogén alakulattá válhat. Példa erre Rigómező (Koszovó), amelynek földjét rengeteg szerb vér áztatta a törökökkel vívott csatákban, de a nagyhatalmak szemrebbenés nélkül ragadták el Szerbiától ezt az országrészt, mert a közben beszivárgó albánok feleségei teleszülték a vidéket. Ismét a demográfia győzött a történelmi igazságossággal szemben. A hívő moszlim a családonkénti 8-10 gyerekkel, esetenként többel, és a demokratikus törvények teljes semmibevevésével eléri a mennyiségi többséget minden téren, majd a többség által ráruházott hatalmat is.  És akkor nesze neked civilizáció, demokrácia, kereszténység, társadalmi egyenlőség. Évezredek kultúrája kerül végveszélybe.

Ezek az indulatok kavarognak bennem ma, amikor igazság szerint a magyar   összetartozást kellene ünnepelnem. És ez azért keserű, mert csak a tartalom nélküli formát látom benne. A törvényhozó messze nem érte el a célját. Nem vagyok történész, de olvasmányaimból nem emlékszem, hogy valaha is ennyire megosztott lett volna a magyar társadalom. Csak gyűlölet sistereg a levegőben. Annyira polarizált lett a magyar társadalom, hogy néhányan nem zárják ki, hogy egy esetleges kormányváltás esetén polgárháborús állapotok elé nézhetünk. Barátságok, emberi kapcsolatok, kötelékek szakadnak meg csupán a politikai meggyőződések mássága miatt. Kezdődött mindez rögtön a 2002-es választások után, amikor is „a haza nem lehet ellenzékben” című jobboldali demagógia mentén kiderült, hogy ki is az igazi magyar. Innen aztán a megállíthatatlan gyűlölködés, a címkézések tömkelege: hazaáruló, fasiszta, bolsi, komcsi, libernyák, sorosbérenc, lakájmédia, papagájkommandó, migráns. Majd később, a média hathatós hozzájárulásával megtudhattuk pontosan, hogy kit és mit kell gyűlölni: a migránsokat, Sorost, a liberálisokat, a kommunistákat (hol vannak azok már?), mindent, ami nyugati, Brüsszelt, a melegeket, a cigányokat, a zsidókat és mindenkit, aki nem kormánypárti. Az ellenzék meg arra tanított, hogy gyűlölni kell mindazt, amit a kormány képvisel. És ezt a szennyet öntik a nyakunkba nap mint nap minden lehetséges csatornán. Akkor nem válik tragikomikussá ez az egész nemzeti összetartozásosdi?

A konzervatív, jobboldali kormányzat, mielőtt a világ összmagyarságát szeretné egy csokorba kötni, előbb a hazai tragikus és siralmas erkölcsi állapotokat kellene rendezze. Amíg ez nem történik meg, addig csak annyit ér el, hogy a határon túliak lelkébe is elveti a konkolyt, a széthúzást, a gyűlölködést. Az oda szorult magyarság az anyaországiak gyűlöletének célpontja lett a soha senki által nem igényelt, de megadott választójog miatt. Hogy csupán egy példát említsek.

Ilyen körülmények között, enyhén szólva, cinizmusnak tartom, hogy ma Trianonról úgy emlékezzünk, hogy közben lobogtatjuk a nemlétező összetartás lobogóját. 

A nemzeti összetartozás karikatúrájának számító kérdés: elgondolkodott vajon a regnáló kormányzat/kormányfő, miként sikerült összehozni két homlokegyenesen ellenkező politikai krédóval büszkélkedő pártot? Gondolok itt a DK-ra és a Jobbikra. Elmerengtek valaha azon, hogy valamit nagyon elszúrhattak, ha ez a két ősellenség összefogott ellenükben? Vagy ezt képzelik a nemzeti összetartozás csúcsának?

Nicolae Iorga, a trianoni idők egyik román politikusa és történésze, aki, habár kedvezményezettje volt a diktátumnak, empátiával állt a vesztes magyar fél fájdalmához, megjegyezte: „Szívből sajnáljuk a magyarokat, akiknek a faji jellemzőit amúgy értékelhetjük, de ez a szörnyű szerencsétlenség egyrészt az elkövetett hibáikban keresendő, másrészt, hogy krízihelyzetben képtelenek a kormányzásra”

Akkor az egész civilizált világ hátat fordított nekünk. Manapság sincs másként. Hála annak a pökhendi, bugris, kioktató, aránytévesztő külpolitikánknak (ha ezt annak lehet nevezni). Csak egy apró, legutóbbi példa. Ennek a kereszténynek öntitulált társaságnak az egyik szócsöve (Bayer Zsolt), véleményezi Ferenc pápát, mint az „argentin libsit és genderpártoló marhát”, mert az éppen nem vitriolban mossa a migránsok lábait, ahogy szeretné ez a mély keresztény értékek mentén összeforrott kormány. És még csak a hazai katolikus egyház sem foglalt állást az ügyben. Hiába na, van annyi pénz.   És akkor csodálkozunk, hogy a pápa mereven elzárkózik egy esetleges könyökösszeveréstől a magyar miniszterelnökkel és az államelnökkel.

Ilyen hozzáállással ma sem számíthatunk segítségre semmilyen válságos helyzetben. Legalábbis nem a nyugati világ részéről.

Egyszer megkérdeztem egy tipikus, kételyhiányos fidesz-szimpatizáns volt barátomat: „szerinted a tieid tévedtek, vagy hibáztak valaha is?” Hosszas gondolkodás után kijelentette: „talán ott hibáztak, hogy nem akasztottak fel minden emeszpést!” És mindezt a törvénybe iktatott nemzeti összetartozás égisze alatt. 

Ui. Nagyon szívesen vagyok vitapartner, de csakis azok számára, akik érvekkel hozakodnak elő. A személyeskedő kommenteket rögtön kivágom.

Aki netán kíváncsi egyéb írásaimra, látogassa meg a www.feherlaszlo.info  honlapomat. 

Nagyvárad, 2021. június 6