Városvezetők, történelem-hamisítók.
Bő félévvel ezelőtt megírtam ebben a rovatban, hogy a nagyváradi városvezetés milyen alattomos és otromba módon áll hozzá és próbálja törölni mindazon jegyeket, amelyek a város magyar jellegét hivatottak bizonyítani. Szó volt benne a Zöldfa-utcai Deutsch-házról, ahol szürkére mázolták a színpompás kalotaszegi motívumok domborzatait, szó volt a díszes kanális tetőkről, ahol Nagyvárad magyar elnevezése az idegen nyelvek szintjén van kiírva, szó volt a turisztikai információs várostáblákon szereplő tudatosan gyatra fordításokról, szó volt a városvezetés elemi tiszteletének hiányáról a kultúra irányába, de főleg mindennek irányába, ami magyar kultúra ma Nagyváradon. Mindezt egy váradi román, szakértő polgártársunk, Gheorghe Vasile is megírta. Lefordítottam az írását és – szokásomtól eltérően – feltettem két nagyváradi magyar facebook-csoport falára. Gondolván, én balga, hogy vigyek már egy kis friss szelet ebbe az áporodott jóreggelt, jónapot, jóestét, jóéjszakát, gratulálok, boldog szülinapot, névnapot, virtuális pezsgő, virág, kétezredik Sas-palota fotó halálos unalmába. Hadd fejezzék ki a véleményüket ezekről visszataszító gesztusokról. Keserűen tapasztaltam, hogy nagyobb felháborodás, érzékenység és megértés érkezett a külföldre szakadt nagyváradiak részéről, mint az itthon maradottaktól. Nem értettem és ma sem értem.
Na, de nem adom fel. Esetleg csak annyit, hogy többet nem posztolok semmit a váradi facebook-csoportokban, csak a saját oldalamon próbálom felhívni a figyelmet mindenre, ami a városom magyar jellegét veszélyezteti. Mert a városvezetés egyértelműen ezt teszi. Ha kultúrában az elhallgatás a megtévesztés módszere, a város történelmében kétségtelenül a durva hamisítás. Példázom:
Séta a főutcán. Szemet gyönyörködtető szecessziós paloták. Az Úri-utcai (Roman Ciorogariu) kereszteződésnél információs eligazító táblák turisták számára. A turista megáll és olvas. Vagy majd megáll valamikor, ha lesz turizmus Váradon, amikor lesznek nemzetközi repülőjáratok, amikor elegáns divatárúházak képviselik magukat a Sas-palotában, és a Zöldfa-utcai (Vasile Alecsandri) sétáláskor mást is lát majd, mint kávézót.
Tehát áll a turista és olvas. Lehet, hogy fogalma sincs, hogy ezt a várost magyarok is lakják, ezért nem zavarja, hogy egyes táblákon a magyar második helyen, másokon az angol nyelvű ismertető után harmadikként szerepel. Nem igazán érti a Belvedere Ciuperca elnevezést, tudván, hogy a Belvedere levédett márka (és nem Romániában). A táblán olvasható magyar fordítás szó szerinti (Ciuperca = gomba), és kissé méltatlan. Valamikor az 1840-es években, a város legmagasabb pontjára, a Kálvária-dombra – ez volt a becsületes neve – építettek egy kápolnát. Az odavezető utat Golgota-utcának hívták. 1955-ben a város kommunista vezetése lebontatta és egy üveg-beton szörnyecskét építtetett oda, Ciuperca elnevezéssel és az odavezető utat a semmitmondó Graurilor (Seregély) utcának nevezte el. Rendszerváltás után sem változott semmi, az elnevezések maradtak a régiben. Mint a kommunistában.
De a java, a történelemhamisítás magasiskolája csak most következik. A turista mit tudhat meg? „Az utca (a Fő-utca) Várad török uralom alóli felszabadulása után, az 1691–92-es Habsburg ostromot követően kezdett alakot ölteni. A 18. század alatt orsolyita és irgalmas rendek épületeiből álló főúttá vált.
Fejlődésének fontos állomása a Központi Pályaudvar megépítése az út északi végén, a 19. század közepén. Az utca vonala a színház (1899–1900), illetve a Bazárépület felépülését követően rajzolódott tovább, ekkor nyílt ugyanis lehetőség az utcafront 9,9 méterről 16 méterre való bővítésére. Ez a fejlődési szakasz az első világháború kitörésével ér véget. Innentől kezdve az út fegyelmezett egyházi jellegét fokozatosan elveszítette, struktúrája egy részének helyét a kor gazdag, befolyásos családjai által építtetett pazar, kifinomult stílusú paloták vették át. A Moskovits, Stern, Weiszlovits, Rimanóczy és sok már váradi család felemelkedéséhez és társadalmi státuszának megerősítéséhez nagyban hozzájáruló paloták, szépségükön túl, különféle kereskedelmi tevékenységeknek, illetve ügyvédi irodáknak és orvosi rendelőknek adtak otthont.
Az utca rendezése a kommunista rezsim alatt fejeződött be. Ebben az időszakban lebontották a földszintes házakat, felépült egy cipőgyár, illetve „pótlásképpen” egy panelház.”
Nem feltétlenül szükséges 140 feletti IQ ahhoz, hogy a fenti (vastagbetűs) szövegből a turista rájöjjön: a város szecessziós gyöngyszemei az első világháború után épültek. Tehát már a román közigazgatás alatt. A lehető legközönségesebb hazugság. A Moskovits- palota 1905-ben, a Stern- és az Apollo-palota 1914-ben lett kész, a Rimanóczy-paloták 1910 előtt, és még sorolhatnám. Azóta ebben a városban nem épült SEMMI kulturálisan érdemleges. Hacsak nem vesszük komolyan a szövegből, hogy „az utca rendezése a kommunista rezsim alatt fejeződött be”. Építettek egy gyárat a főutcára meg egy tömbházat az akkori főnökségnek. És ne feledkezzünk meg a szürke, egyhangú, léleknyomorító lakótelepekről. De ezeket sem a váradiakért építették, hanem a betelepítetteknek, akikkel a demográfiai mutatót fordították ki a sarkából. Na, meg a városidegen szobrokat. Ennyit.
A turista számára soha nem fog kiderülni, hogy a szecessziós épületek zömét a város akkori magyar zsidósága építette és csak magyar közigazgatás alatt.
Ui. Egy román nemzetiségű barátnőmmel – nyugalmazott történelem- és földrajz szakos tanár – álldogálunk a Bémer-téren a színház előtt, és áhítattal gyönyörködünk ebben a pazar építészeti stílustobzódásban. De megszólal, véget vetve a varázsnak: „Azért remek dolgokat építettek ezek az osztrákok!”
Nagyvárad – 2021. április 11
