Egy szópárbaj margójára

Közel két éve próbálom kizárni magam a hazai és a magyarországi politikai élet mocsarából. Sajnos, ez nem valósítható meg teljességében, mert azért elolvasgatok egy újságot, megnézek egy híradót, így a politika óhatatlanul betör a mindennapjaimba.

Olvasom Pataki István és a Tőkés László által fémjelzett EMNT (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) szópárbajt és sárdobálást. Nem egy lelkesítő élmény. Sőt, kimondottan szomorú. Most, hogy már lecsillapodtak a kedélyek, volna pár észrevételem.

Pataki Istvánnal volt már alkalmam vitatkozni e lap hasábjain. Reagáltam egy cikkére, ő nem vette fel a kesztyűt. Vagy mert nem tartott méltó ellenfélnek vagy nem voltak elfogadható ellenérvei. Függetlenül az indokaitól, én nem foglalkoztam tovább az írásaival, nem akartam meggyőzni semmiről. Főleg, amikor közölte velem a szerkesztőség, amit én eléggé el nem ítélhető módon, nem tudtam, miszerint az „alapszakmája” költő, nem pedig újságíró. Költőként, érthető módon, a politizálása érzelmi alapokon áll. Így magyarázható az is, hogy a politikai ars poetica-ja nagyon közel áll a Jobbikhoz. Ők azok, akik az érzelmekre hatnak, imádat és gyűlölet fűti és tartja össze táborukat. Ezzel, a legutóbbi Európai Uniós választásokon, 16 százalékot értek el. Ebbe nagyban besegített az utóbbi évek legsiralmasabb balliberális kormányzása, na, meg a cigánybűnözés (sic!) eszkalációja. Nem is lenne semmi baj a hangoztatott elveikkel, beleférnek a szabad véleménynyilvánítás sokszínűségébe. Az ilyen típusú pártoknál a gondok ott kezdődnek, hogy szentül meg vannak győződve, hogy ők az egyetlen igazság letéteményesei. És harsogják a maradék 84 százalék fülébe, ha van rá igény, ha nincs. Számukra a tények soha nem zavaróak, fennen hirdetik, a sok esetben, radikális nézeteiket, a cigány-gyűlöletet, az idegenszívűek (mert zsidózni nem illik) iránti gyűlöletüket, a 64 vármegyét és még rengeteg mindent.

Most, hogy politikai tényezőkké váltak, vezetőik tehát politikusok lettek, illene tudomásul venni, hogy a politika a kompromisszumok művészete. Akiből hiányzik ez a készség, az maradjon költő, akár közgazdász.  De ne politizáljon, ne bírálja azokat, akik bírnak ezzel az erénnyel. Átgondolta-e valaha P.I., hogy netán az Uniós választásoknak az is a célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság minél több küldöttel képviseltesse a saját érdekeit? Ennek érdekében lépett Tőkés László az összefogás útjára, mert reális veszély volt, hogy az RMDSZ egyedül, húzóember nélkül, nem éri el az 5 százalékos határt, amennyiben T.L. függetlenként indult volna. Az opportunizmusra berendezkedett RMDSZ-vezetőség felismerte ennek kockázatát és felajánlotta az összefogást, és szerintem T.L.  bölcsen cselekedett, amikor elfogadta. Vagy ismer-e P.I., szűkebb vagy tágabb ismeretségi körében, aki alkalmasabb, hitelesebb a magyarság érdekvédelmében, mint a püspökünk? Kétlem.

Ami az MPP (a Szász Jenő által vezetett Magyar Polgári Párt – szerk. megj.) elárulását illeti, ez az állítás egész egyszerűen nevetséges. Szász Jenő önerőből járatta le magát, többek között ezért nem valósult meg a megyei tanácselnöki tisztség megszerzése. Lejáratta a pártját is, amikor vezetőinek zöme, a húsos fazékhoz görcsösen ragaszkodó RMDSZ-vezetőség által elhessegetett, tehát megbántott emberekből állt össze és sokan közülük T.L. köré tömörültek. Az egyetlen összekötő kapocs köztük a sértettség és nem egy politikai reform.  Lejáratta a pártját, amikor a sikertelen választások után azt nyilatkozta, hogy ahhoz képest, hogy pár napja alakultak, szép eredményt értek el. A komolytalanságuk a parlamenti választások alkalmával csúcsosodott ki, amikor sok megyében nem is indítottak jelöltet, pénzhiányra hivatkozva. Kérdem én, milyen párt az, amely megalakul nagy csinnadrattával és nem látja előre, hogy nem lesz pénze a választási kampányra. Ennyit az „elárult” polgári mozgalomról.

Lenne pár észrevételem az EMNT sajtóosztálya felé is. Közhely, hogy sas ne legyekre vadásszon.  Véleményem szerint, sajnos, ez a szópárbaj pont ennek az ellenkezőjéről szól. Pataki Istvánt a helyén kell kezelni. Egy egzaltált költő, aki szabadidejében politizál. Jobb politikai elemzővel még nem találkoztam a költők között. Gondolom, fordítva is igaz. Itt jegyezném meg, hogy számomra a légy kategóriát gazdagítja Bayer Zsolt is., aki a rossz nyelves szerint komoly identitástudattal küszködik és ettől összeír minden szennyet, acsarkodik, fröcsög, gyakran alpári stílusban, csak azért, hogy bizonyítson. És várja a paraszolvenciát immár hetedik éve. Semmi esetre sem sorolnám a veretes értelmiségiek közé, akinek a véleményére oda kellene figyelni, netán reagálni.

Ami az EMNT Közlemény-ét illeti, szerintem túlságosan sallangos. Rengeteg a vastagított, a dőlt betűs kiemelés. Tele van idézőjelekkel, így reagálva P.I. minden szösszenetére. Egy intézmény által kibocsájtott közlemény/nyilatkozat legyen szárazabb, hivatalosabb. Az elveket kellene pontosítani és nem szavakon lovagolni. Egy passzusra, azonban, reagálnék. A Közlemény-ben Orbán Viktor miniszterelnök (?) korunk talán legnagyobb formátumú magyar államférfiújának titulálja. Ehhez joga van. Ahogy jogos az a vélemény is, miszerint a ’90-es évek elején O.V., meggyőződéses liberális lévén, csuhásoknak nevezte a papságot és amikor az Antall-kormány egyik képviselője felkérte a Tisztelt Házat egy egyperces néma felállásra Trianon emlékezetére, O.V. és párttársai kivonultak a teremből. Hosszú út vezetett el mapjainkig, amikor a templomokban az első sorban ül és Nagy-Magyarország matricát ragaszt gépkocsijára és pontosan azt mondja híveinek, amit azok hallani akarnak. Mi ez, ha nem olcsó populizmus? A miniszterelnöki minősítést úgy értsem, hogy élete végéig kijár neki ez a cím, mint az amerikai elnököknek? Vagy, mert erős kisgazda támogatással, 1998-ban kormányt tudott alakítani és beült egy gazdaságilag már konszolidált helyzetbe? Vagy, mert a hatalom kedvéért tűrte a Torgyán-féle közpénzpazarlást és bohóckodást? Ettől lenne ilyen nagyformátumú? Remélem 2010 után már többet is bizonyít.   Eddig számomra nem volt meggyőző. Azért is veszített kétszer. Még csak arra lennék kíváncsi, hogy a többi, volt miniszterelnök neve elé is odabiggyesztenék-e a titulust.

Végezetül nagyon sajnálom, hogy amikor végre megértem a szabad választásokat, rádöbbentem, hogy hiába. Nincs kire szavaznom.  Ugyanezt érezném akkor is, ha Magyarországon élnék. Itt már csak egyetlen esetben fogok elmenni szavazni. Ha Tőkés László nevére kell rányomni a pecsétet. Az egyetlen, aki letett valamit a magyarság asztalára, valami maradandót a történelem számára. Hol voltak akkor a mai kritikusai, a költők? Értem alatta Markó Bélát is. Már csak az utókor fogja eldönteni, hogy marad-e valami utánuk is.  

Fehér László, közgazdász – Nagyvárad

Megjelent 2009. szeptember 9-én (Reggeli Újság)

Replika

Morgó Margó

Csak mosolyogni tudnék Fehér László közgazdász rosszindulatú, logikai bukfencektől hemzsegő, dilettáns eszmefuttatásán, am amiért mégis reagálok Egy szópárbaj margójára című, e lap hasábjain megjelent írására, az a felháborító hazugság, miszerint ő már egyszer „vitatkozott” velem, ám én, gyáva, nem válaszoltam. Dehogynem, kedves F. úr, lapozza csak fel a Reggeli Újság gyűjteményét, s rögvest elmúlik magalapozatlan fölényeskedése!

Racionális lényként (közgazdászként) meglehetősen érzelemdúsan, „költői” módon aggatja rám cinikus, sértő jelzőit, abból az alapállásból, hogy „alapfoglalkozású” költőként nincs jogom politizálni. (Ez már másokkal is előfordult.) Ez a téves megállapítása kísértetiesen analóg azzal a Tőkés Lászlóra gyakran szórt primitív, minden észérvet nélkülöző, ellentábora által terjesztett blöffel, miszerint a pap ne politizáljon. Nos, én nem politizálok – ha csak a levegővételt is nem tekintjük manapság annak –, csupán véleményemet fogalmazom meg a politikáról. Az adófizető állampolgár jogán. Nem hiszem, hogy ezt bárki elvitathatná, még F. úr sem, aki hiányos humán műveltségről tesz tanúbizonyságot, nem ismervén a magyar irodalomtörténetben „politizáló” költőket. Klasszikusaink színe-java (kevés kivétellel) politizált. Egyébként publicisztikai írásaimat nem költő minőségemben jegyzem, mint ahogyan F. úr közgazdászként adva nyomatékot irományának. Nem tudok mit kezdeni azon véleményével, hogy én érzelmi oldalról közelítek a politikához. Mert elsősorban érzelmi lények vagyunk, s ebből eredően nem tartom bűnnek, még csak vétségnek sem, ha egy írás nem ézelemmentes. Vagyis nem száraz. Nem lélektelen.

Publicisztikámban tényeket és érveket sorakoztatok fel. Ezekből F. úr egyet sem cáfol, csupán valami zsigeri ellenszenvtől (vagy háttér-támogatástól) vezérelve csépeli alulírottat, Bayer Zsoltot, a Jobbikot, Orbán Viktort egyaránt. Vagyis a jobboldalt. És becsületsértően csúsztat, zsidóellenességgel és cigánygyűlöletre való szítással vádolva. Sosem titkoltam jobboldali beállítottságomat, eszmei elkötelezettségemet, ám egyetlen írásomból sem következtethető ki, hogy valamelyik párt elkötelezettje lennék vagy valamiféle gyűlöletet szítanék. Az MPP-vel és Tőkés Lászlóval kapcsolatos véleményével nem kívánok foglalkozni, mert csak újabb fejezetet nyitnék a már lezárt vitánkban.

F. úr kioktató és felszínes nyegleségéből fakad (látszólag költőinek tűnő) ama kérdése, hogy a diktatúra végnapjaiban, Tőkés László hősies kiállásának idején „hol voltak a költők?” Nincs felhatalmazásom és birtokában sem vagyok kortársaim részletes életrajzának, hogy felsoroljam, ki hol volt és mit cselekedett akkor. (A cikkben említett Markó Béla éppen az Igaz Szó irodalmi folyóirat egyik szerkesztője volt Hajdu Győző mellett.) Bár nem tartozom F. úrnak beszámolni, mégis hadd írjam le, jómagam emberként – mint a diktatúra kegyeltje – egy gyümölcstermesztő farm napszámosa voltam, költőként pedig magyarországi lapokban s a Kossuth Rádió Magyar Írás című rovatában 1989 november tizedikén tizenhat órakor, amikor is Zalán Tibor költő (itt F. úr biztosan felszisszen) azzal kezdte bemutatásomat, hogy „Pataki István Romániában élő költő. Ahol minden diktatórikus, ahol minden embertelen, Pataki István úgy áll ellen, hogy…Majd Mácsai Pál elszavalt három versemet.

Én nem kérdezem meg F. úrtól, ő hol volt akkor, azt sem hol van most és hova tart. Írásából egyértelműen kiderült.

Befejezésül érdekességként, amolyan csemegeként érdemes megemlíteni, F. úr csak cikke megírása előtt értesült arról, hogy „alapfoglalkozásom költő”, mégis (vajon milyen információ birtokában) nemtelenül megállapítja: „egy egzaltált költő” vagyok. Viszonzásul én nem állítom (látatlanban) róla, hogy mondjuk pipogya közgazdász. Csak hogy a helyén kezeljem F. urat…

Pataki István

Megjelent 2009. szeptember 14-én (Reggeli Újság)

Pipogya vagyok

Elgondolkodtatott Pataki István replikájának (Morgó margó, szeptember 14.) zárómondata, miszerint „pipogya közgazdász” lennék. Mintegy ellentételezésként, hogy én egzaltált költőnek minősítettem. Túlmenően azon, hogy az egzaltáltság a költői véna velejárója is lehetne, nem feltétlenül pejoratív. Hirtelen nem is értettem, hogyan került a csizma az asztalra. Mivel is látja bizonyítottnak a gyávaságomat. De ízlelgetve sorait, rádöbbentem, hogy igaza van. Pipogya vagyok. (A szótár szerint: pipogya - …alak, gyáva, málészájú, visszahúzódó stb.)

Pipogya vagyok, mert már a cím is megrázó, félelemgerjesztő. Morgó Margó.  Micsoda szellemi háttér lehet mögötte! Talán akkora, mint a hajdani „Hiller-jugend”, hogy idézzem P.I. frappáns szójátékát.

Pipogya vagyok, mert ne mertem/akartam személyeskedni. Egy adott témáról merészkedtem vitatkozni és a válasz végül csak személyeskedés lett, no és – el kell ismernem – mesteri csúsztatások. Ahogy csak a félmondataimra reagálva kikövetkezteti, hogy hazug, dilettáns, a humán műveltséget nélkülöző száraz közgazdász vagyok, tanítani lehetne. Érdemi vita semmi. Nem hinném, hogy az olvasót az én szellemi és jellembeli fogyatékosságaim érdekelnék. Mert ha igen, akkor az már bulvár, és én erre nem vagyok vevő.  Kétlem, hogy csakis adófizető állampolgárként politizál. Mint a lap főmunkatársa, feltételezem, hogy honoráriumot is kap. Ha pedig ez így van, akkor irigylésre méltó helyzetben van: azért kap pénzt, amit szeret is csinálni. Kevés embernek adatik meg. Én nem vitattam a jogát, hogy politizáljon, a milyenségét vitattam. Nem illik visszaélni a nyomtatott szó súlyával.

Pipogya vagyok, mert a nárcizmus teljes hiányában nem mertem említeni, hogy több írásom jelent meg magyarországi országos napilapban, és nem a levelezői rovatban, hanem a publicisztikákban, romániai napi- és helyi lapokban. Az Academia Cațavencu szatirikus hetilap is több cikkemet közölte.  Úgy látszik, előttük jobban tudtam palástolni a dilettantizmusomat, de most P.I. leleplezett. Hiába, na, a profi szeme…Pillanatok alatt rájött arra is, hogy ha számomra az összmagyar politikában csak Tőkés László hiteles és minden más politikai párttól megcsömörlöttem, akkor csakis baloldali lehetek. Világos az üzenet: aki nem velünk, az ellenünk.  Déja vu érzésem van.

Pipogya vagyok, mert ezután soha nem merek majd vitába szállni vele, és ígérem, hogy nem is fogok. Félek, hogy a fenti fogyatékosságaim mellett most majd a testiek kerülnek szóba (megritkult a hajam, pocakot eresztettem, lúdtalpam van), vagy ami még rosszabb, majd még a nevemből készít egy szokásos szellemes szójátékot. Nem merek ekkora magasságokban repülni, mert félek, hogy leolvad a viasz a szárnyaimról. Mert most már tudom, honnan süt a Nap.

Fehér László,

Megjelent 2009. szeptember 22-én (Reggeli Újság)