Atyavilág! Hát hová születtem? (3)
Más. Maradunk az egyenruhánál. Ha már szó esett a rendőrség szakmaiatlanságáról, beszéljünk egy olyan esetről, ahol ez hihetetlen embertelenséggel is párosul. Történik ugyanis, hogy a főváros 16. számú őrsének kilenc tagja éjszakai őrjáratra indul. Találkoznak két civillel, akik (rendhagyó módon) felhívják a figyelmüket, hogy maszk nélkül akarják őket igazoltatni. Megbilincselik mindkettőt, heten viszik az egyiket, ketten a másikat. De nem az őrsre, hanem ki a városból. Ott bátor őrző-védőink agyba-főbe verik őket, majd leveszik róluk a bilincset és sorsukra bízzák. Az ügyészségnek fel van adva a lecke: az esetleges drasztikus „létszámcsökkentés” okán bezáratják a 16. számú rendőrőrsöt?
Más. Egész egyszerűen, nem tudok kilépni az egyenruha bűvköréből. Ebben az országban, mióta világ az én világom, az egyenruhások kivételezett helyzetben voltak és vannak a mai napig is. Ez a társadalmi kategória soha nem keveredett a pórnéppel. Ők a rendszer támaszai, fenntartói. A belügy, a katonaság és a titkosszolgálatok. Többek között, külön egészségügyi és társadalombiztosítási intézményeik vannak, a mi civil világunktól teljesen eltérő törvényi előírásokkal. Kiderült, hogy státuszuk miatt, az államműködés szempontjából fontos személyek közé soroltattak és soron kívül kapták meg – természetesen a saját egészségügyi biztosítási rendszerükön belül – a védőoltásokat. Emberileg akár érthető is lenne azoknak az esetében, akik az utcákat, utakat róják és állandó kontaktusban vannak a plebsszel. De nem. Ott a hivatalnokok is különlegesen védettek kell legyenek. Na, meg a családtagok. Egy káplár falusi anyósa fontosabb, mint egy 97 éves barátnőm, aki a mai napig nem kapott védőoltást, mert egészségi állapota miatt otthon kell várja a vakcinát. A baj az, hogy azokba a magasságokba, ahová elhelyezkedtek, nem ér fel semmilyen reform szele.
Más. Mindent felülbírál a politikai lojalitás. Kiírtja a szakmaiság csíráját is. De kit érdekel? Ha eddig a szocdemek rakták nyakló nélkül a politikai pereputtyukat vezetői és pénzes pozíciókba, most, minden választási ígéretük ellenére, ugyanezt teszik a liberálisok. Eklatáns példa erre a Romániai Vízgazdálkodás. Minden szegletébe lojális párttagokat neveztek ki vezetőknek, ezeknek már csak annyi dolguk maradt, hogy félretegyék a hozzáértőket és helyükbe a saját kedveltjeiket emeljék. Valahol Moldovában, egy négyéves pincéri múlttal és némi esztétikummal rendelkező fiatal hölgyet alkalmaz egy, a lakásától több, mint száz kilométerre lévő polgármesteri hivatal, majd rövid idő után innen áthelyezik a vízgazdálkodáshoz. Az árvizek monitorizálásra. Erre a kerülőre azért volt szükség, mert nem hangzott volna jól egy kocsmai múlt, mint kiindulási alap. Itt már csak annyi hibádzott, hogy a hölgy nem ismert olyan roppant komplikált dolgokat, mint a vízhozam mértékegysége vagy a folyó jobb- és balpartjának műszaki megállapítása. De végül is, ez a helyzet jellemző az összes állami intézményre. Közszájon forog a vicc, hogy a Tarom légitársaság alkalmazottai nem házasodhatnak egymás között, mert mind rokonságban vannak. A cég vesztesége meg a csillagos eget ostromolja.
Más. Egy közeli ismerősöm már évek óta egy bizonyos gyógyszerrel éli meg és túl a fájdalmait. Mára eltűnt az ország minden gyógyszertárából. Vállvonogatás mellett közlik, hogy az egészségügyiek nem tudtak kiegyezni az árban a külföldi gyártóval. Kérdem: mekkora nézetkülönbség lehet egy 16 lejes (3,20 euró) pilulánál? Így tűnt el most egy éve az Euthyrox és a Siofor, pedig az előbbi a pajzsmirigy-problémákra, az utóbbi pedig a cukorbetegek számára nélkülözhetetlen. Nincs, és ezzel kész. Nem elég, hogy ma már csak koronavírusos betegek kerülnek kezelésre, minden más betegséget hanyagolva, de alapvető gyógyszerek hullanak ki. Ugyanakkor a magyarországi patikákból nem hiányoznak.
Más. Hónapok óta a főváros mért légszennyezettsége a többszöröse a megengedett felső határnak. Voltak olyan napok, amikor világelsők voltunk. Megelőztük Banglades fővárosát, Dhakát is. Mai napig fogalmunk sincs ki vagy mi is a légszennyezés oka. Pedig hatalmas intézményrendszer létesült a környezetvédelemre. Az egészségügyi statisztikáink szerint évente 30 ezren halnak meg légszennyezés okozta betegségekben. A koronavírus, egy év alatt, 22.579 áldozatot követelt.
Más. A közöségi oldalakon kering egy másik vicc is, amiben sajnos semmi vicces sincs. A kérdés: hogy szórakozik téli hétvégeken egy fővárosi? Elindul a hegyekbe, meg is teszi 8 óra alatt (autópálya hiánya miatt) a 130 kilométeres távolságot, másnap félórás sorokat áll ki a sífelvonókért, élvezné is a két perces lesiklást, ha nem érezné a tarkóján a medve lihegését. Mert a fejetlen erdőírtások miatt nem egy esetben keresik fel a medvék a sípályákat. Ennyi adrenalintermelés után vissza Bukarestbe, szintén nyolc óra. Másnap munka. Jó mulatság volt.
A felsorolt példák csupán az utóbbi egy hónap termése. De az év minden hónapjáról lehetne írni hasonló kafkai példákat. Az már elég lenne egy könyvre is.
Számtalan közvetlen és közvetett bizonyíték van arra, hogy ebben az országban soha semmi sem fog változni. A gondok ugyanazok, mint 100-150 évvel ezelőtt. Korrupció, lopás, nacionalista hőbörgés csupasz fenékre, komolytalanság, lustaság. Ha a román társadalom bármely szegmensét megbolygatod, csak a szennyet látod. Értelmes és igényes ember számára ez az ország élhetetlen. Úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból. Örülök, hogy mindkét unokám elhagyta ezt a ragacsosan agyagos és fullasztóan iszapos sártengert. Maradjon meg azoknak, akik jól érzik magukat ebben a dagonyázásban, iszapbirkózásban.
Szűkebb értelemben véve, elfogadhatóbb helyzet volt Ceaușescu alatt. Akkor legalább volt remény: na, majd, ha ő nem lesz, akkor aztán…Aztán nem lett és maradt minden a régiben. De vele együtt már a mindenkori remény is elveszett.
Nagyvárad – 2021. március 24
