Becsület, rend
Egy mai hír kimondottan elszomorított. Az államelnök visszavonta Tőkés László kitüntetését, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Nem mintha nem érhetne napjainkban ennél nagyobb trauma is, de az utóbbi időben elszaporodtak a magyarság elleni tudatos román támadások. Nem is említeném, már lassan hozzászoktunk, de most onnan kaptuk a bunkót, ahonnan nem vártuk. Az általunk lelkesen megválasztott szász kisebbségi sorstársunktól. Az államelnöktől. Orv, pitiáner támadás. Olyan, amit, ha nem lép meg, senki nem kér tőle számon. Nem tőle várta a románság ezt a gesztust. De ő ezzel akarja visszahozni azokat a szavazatokat, amelyeket végleg elveszített, amikor védelmébe vette az amúgy védhetetlen volt szekus tévéjét, Dan Voiculescu-t és az ő minősíthetetlen szennycsatornáját, az Antena 3-at.
Már régóta nem vagyok Tőkés László feltétlen híve. A bizalom iránta lassan-lassan erodálódott bennem. Pedig valamikor még nyílt sajtóvitákba is keveredtem mellette, ott ahol az olvasó általában csak ezüstérmes lehet (mert az utolsó szó a szerkesztőé). De erős motiváció volt a tény, hogy egy olyan embert védek, aki valami fajsúlyosat tett le az egyetemes magyarság asztalára, sőt a románokéra is. Akárhogy is kapálóznak már a gondolata ellen is, Romániában 1989-ben csupán egyetlen reális disszidens volt, a magyar Tőkés László. A kitüntetést ezért kapta. Érdemei vitathatatlanok, történelmi szerepének súlya, és amit tett ezért az országért messze meghaladja sok mai kitüntetés-hordozó valós vagy vélt meritumait...
De idővel, mindenkivel konfliktusba került. A román hatalommal, az RMDSZ-szel, a saját papjaival, a családjával. Oroszlánrésze volt az erdélyi magyarság megosztásában, ahol immár három pártot is jegyeznek és ha így haladunk, rövidesen képviselet nélkül maradunk a román törvényhozásban. A püspöksége utolsó éveiben a szószéken is már csak politizált. Helyi szinten az Egyetem, az Alapítvány ügyes-bajos dolgainak elintézését az RMDSZ-es alpolgármesterrel könnyítette meg, másnap, köszönet helyett már dörgedelmeket zengedezett és írt ellene. Így történt az előző euro-parlamenteri megválasztásánál is. Paktumot kötött az ellenséggel, az RMDSZ-szel, és az ő listájukon indult első helyen, és be is jutott. Egy hónap után már jöttek a kemény támadások. A legutóbbi EP választásokon is történt részéről puhatolózás. De az RMDSZ még egyszer nem sétált bele ugyanabba a csapdába. Az is nyilvánvaló lett számukra, hogy négy év alatt sokat veszített még a maradék népszerűségéből is. És akkor tört meg bennem valami. Nem az itteni magyarsággal mérettette meg magát, akiért, fennen hirdeti, kiállni életcélja. Elfogadta (ha nem kérte) ideológiai mentorának, Orbán Viktornak a támogatását. Így lett egy nagyreményű erdélyi személyiségből egy anyaországi tucatképviselő. És akkor még nem tettem említést a botrányos magánéletéről, amely teljesen méltatlan egy egyházi emberhez, egy volt főpaphoz. Az öntörvényűségében kódolva volt a bukás. Ahogy egy jeles újságíró barátom fogalmazott valamikor, akár maradhatott volna szimbólum is.
Romániában van precedens kitüntetések visszavonására. Kettőről tudok. Két szenátor: C.V. Tudor és Cătălin Voicu. Eddig ezek erősítik a szabályt. Nagyon hosszú lenne az a lista, amely azokról a személyekről szól, akik miután kijöttek a börtönből, minden vasár- és ünnepnapon felteszik a román állam kitüntetéseit (2019-ben Iohannis visszavont minden érdemrendet a börtönviselt kitüntetettektől – sz. megj.).
Akárhogy is próbálom elfogulatlanul mérlegelni a dolgokat, égbekiáltó igazságtalanságnak tartom a kitüntetés visszavonását. Iohannis nem tud felülemelkedni egy vidéki pedagógus szintjénél. Mert, ha volna is benne bár csupán magva a germán korrektségnek, akkor már rég vissza kellett volna vonnia a börtönviselt Adrian Năstase, volt miniszterelnökünk kitüntetését. Pont azt, amit megvont Tőkés Lászlótól most, 2016-ban, egy állítólagos románellenes kiszólásáért. De ehhez már kurázsi is kellene, mert egy nagyon érzékeny politikai kérdés és mélyreható következményei lehetnek. Ismét győztek a szolgálatok.
Ha már említettem Adrian Năstase-t, feltennék egy költői kérdést. Jacques Chirac 2002-ben kitüntette őt a „Francia Köztársaság Becsületrendje”, a legmagasabb francia állami kitüntetéssel. Tett bár egy lépést is a mai elnök, François Hollande ennek visszavonására? Tudtommal nem. Pedig a franciák nagyon finnyásak ám a becsületre.
2016. március 7
