Idegen tollak

Kiosztották az idei Oscar-díjakat. Igazából soha nem érdekelt különösképpen az eredmény, mert megvan a személyes véleményem annak valós értékéről. Nem igazán hízelgő.

Azonban az idei díjkiosztásnak, az erdélyi magyarság szempontjából, volt egy pikantériája. Nem is annyira a tény, hogy magyar film kapott Oscart, mert ilyen csoda amúgy történt már 1982-ben. Most van egy film – Saul fia - egy erdélyi magyar színész, Molnár Levente szereplésével, amely nagy eséllyel indult akár a díj megszerzésére is. Roppant kíváncsi voltam, milyen címek alatt fogja lehozni a román média, ha netán nyer a film. Kíváncsi, mert a pár héttel ezelőtt elnyert Golden Globe-díj (az Oscar-díj egyféle előszobája) után megtudhattuk, hogy „román színész filmje kapta a díjat”. Lett erre nagy felhördülés, még a románság józanabbik fele is kiröhögte saját médiáját. Szinte már banális, hogy ha valami ütőset produkálunk, akkor románok, különben a normális állapot az, hogy bozgorok vagyunk. Andy Murray, a híres skót teniszező egy londoni sajtókonferencián azt mondta az újságíróknak, hogy nem igazán imádja őket, mert mikor veszít, akkor azt írják, hogy skót, amikor meg nyer, akkor rögtön brit lesz.

Tehát vártam, hogy mit tanultak ebből az esetből.

És sikerült. Elhozták az Oscar-t a „Legjobb külföldi film kategóriában”. A mai román médiában nincs semmilyen magyar vagy román utalás a nyertes filmmel kapcsolatosan, csak szárazon a kategória és a film címe. Ebben a speciális kategóriában a minimális elvárás lenne megemlíteni, hogy mely ország produktuma. Egyetlen helyen olvastam, hogy a „Saul fia, amelyben egy kolozsvári színész (természetesen Levente Molnar néven) a főszereplő, nyert a gálán”.

Pedig nagyon is természetesnek veszik az idegen tollakkal való ékeskedést. Immár híresen, Molnár Levente is román lett. Úgy ahogy Herta Müller, a temesvári születésű sváb írónő, akit a román szeku kiüldözött az országból 1987-ben, Németországban telepedett le és nem is hallottunk róla, csak miután megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Rögtön méltatta a román sajtó, mint román gyökerekkel rendelkező díjazottat. Úgy, ahogy Bacsinszky Tímea teniszező Svájcban letelepedett apját Szatmárnémetiből származó románnak titulálta a hazai média. Úgy ahogy Temesvár volt az első román város, ahol 1884-ben (!) először gyúlt ki az utcai közvilágítás Európában. Úgy, ahogy 1600-ban román területről (a háromszéki Lécfalván megtartott székely országgyűlés után) indult el az unitárius vallás és terjedt el, előbb Angliában, majd az Egyesült Államokban. És még sorolhatnám.

Teszi ezt az a sajtó, amely szántszándékkal torzítja el a magyar elnevezéseket, nem akarja tudomásul venni, hogy a magyarok a családnevet helyezik előre, így neves, tiszteletreméltó embereket keresztnevükön szólítanak vagy neveznek meg. Példa: régebben egy teniszmeccsen, a TV kommentátora román nyelven méltatja Agnieszka Radwańska érdemeit és teljesen korrekten, Ágnyeskának ejti. Dicséretre méltó – nyugtázom magamban. Na de mindennek van határa. Nem várhattam el, hogy a magyar kiejtéseket is tudja. Ugyanis a mi teniszezőnket, Szávai Ágnest Ágnyes Szávoj-nak titulálta. Így, lengyelesen.

És mindezt 1100 éves élettársi kapcsolat után.

2016. február 29