Egy másik elbocsátó szép üzenet

Lezajlottak a nagy reményekkel várt parlamenti választások Magyarországon. Az első gondolatom, hogy április 3-tól szűkülni fog az „írói szabadságom”, annál is inkább, hogy saját vállalásom volt, hogy függetlenül a választások kimenetelétől, többet nem kommentálom az anyaországi belpolitikát. Az okokról már írtam eddigi puffogásaimban.

A második gondolatommal azt fürkésztem, hogy milyen hatással van rám a Fidesz és Orbán Viktor elsöprő győzelme. Szomorú vagyok e vagy sem? Az eredmény várt volt, arányaiban talán meglepő. Nem ujjongtam, de nem is voltam letörve. A racionalitásom ezt diktálta. Komoly kételyeim vannak, hogy a győztesek tisztában vannak azzal a kényszerhelyzettel, hogy az országot vissza kellene húzni abból a gazdasági, bel-és külpolitikai, valamint erkölcsi zsákutcából, amelybe bevitték a magyar társadalmat az elmúlt 12 évben. Csak rajtuk múlik.

Tehát ez lesz az utolsó kritikus írásom ebben a témában. Még el is mosolyodtam. Tényleg ennyire hülyék vagyunk? Igen ennyire! Megválasztottak egy olyan „pártkoalíciót”, akiknek az elmúlt 4 azaz négy választáson semmilyen programja nem volt. A kampányuk másból sem állt, mint az ellenzék, EU, Soros stb. szapulása és egyéb kreált ellenséggel való riogatás.

Megdöbbentő, hogy ennyi rövidlátó, megvezetett ember van. De nem kell elkeseredni, a rothadó nyugat tárt karokkal vár mindenkit. Pár év múlva talán már csak Moszkva lesz opció. Nem szabad tovább foglalkozni menthetetlen problémákkal. Olvastam egyszer a dalai láma egy gondolatát, miszerint egy megoldhatatlan feladat miatt ne idegeskedjünk, mert tudomásul kell venni, hogy megoldhatatlan. Ha pedig megoldható, akkor meg azért nem kell idegeskedni.

A magyarországi választási csata a megoldhatatlan feladatok sorát gazdagítja. A kétharmados törvénnyel módosított választási törvény (egyfordulós választás, a választási körzetek átrajzolása), a kormánypárti média – beleértve a közszolgálati tévét és rádiót – hatalmas fölénye, az összes vidéki napilap felvásárlása a kormányközeli oligarchák részéről,  a kampánypénzek nyakló nélküli felhasználása mint kormánykommunikáció (ezt is törvényesítette a kétharmad, amely kimondja hogy „nem minősül választási kampánynak… állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége”), kamupártok indítása a szavazók megzavarására, a külhoni magyarok szavaztatása anélkül, hogy biztosítva lenne a szavazatok tisztaságának kontrollja, a láncszavazás hallgatólagos elfogadása a szavazócédulák lefényképezésének törvényesítésével. És nem utolsósorban beszélhetünk a Rogán Antal-féle hatékony propagandaminisztériumáról. Az eddig ragyogóan bevált karaktergyilkosságok mellett, már elfértek szemenszedett hazugságok is, amit csak úgy, lazán, pofátlanul a nép képébe vágtak: „Az ellenzék háborúba sodorja az országot”.   Az arany szócső maga, Orbán Viktor volt. Ezek együtt mind az intézményesített választási csalás termékei. Jelenthet az EBESZ, lehet ellene ágálni, de változtatni nem.

Az ellenzék oldalán is fellelhető néhány tévedés. Természetellenes összefogás (Jobbik és a DK), párt nélküli miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány változatlan jelenléte a politikai életben, naiv hiszékenység a közvéleménykutatóknak álcázott delphoi alkalmazottak által közölt adatok iránt, az önös pártérdekek előtérbe helyezése, a nyilvánosság előtt mosott szennyesek. Ha jól meggondolom, én más említésre méltó hibájukat nem találok. Az ellenzék pénzkerete töredéke volt a kormány által felhasználtnak, a mondanivalóját nem tudta eljuttatni minden érdekelthez, négy év után kapott öt (!) percet a köztelevíziótól, az otromba hazugságok ellen nem volt ellenszere. A pártok rengeteg munkát, energiát fektettek a kampányba, politikusok, civil önkéntesek egyaránt.

Ha mindehhez hozzátesszük az elkötelezett hívek és a mélyszegénységben élők nagy részének szellemi képességeit, a vidéki tájékoztatás teljes egyoldalúságát, azt a vulgáris retorikát, amit a NER minden vezető és haszonélvező tagja szajkózott minden médiafelületen, senki ne csodálkozzon, ne sajnálkozzon, ne keressen bűnösöket. Jelen körülmények között az ellenzéknek semmi sansza, megoldhatatlan feladatra vállalkozna. Egész egyszerűen, ezt az ördögi választási kelepcét olyan idegsebészi pontossággal dolgozta ki a Fidesz (kezdte az MDF, a Kisgazda Párt és a kereszténydemokraták bedarálásával: egy a zászló, egy a tábor), és szentesítette mindezt a kétharmadával, hogy gyakorlatilag verhetetlenek. Így jelennek meg aztán a Holdról is látható fényes diadalok és újabb ellenségkutatások, mint jelenleg az ukrán elnök. A civilizált világból mi egyedül.

Tudom, hogy politikailag nem korrekt, amit kijelentek. De akkor is el kell mondanom, hogy az 1960-as években, amikor az egész világ a kínai kommunisták egyenlősdiségén mulatott (amit aztán ők maguk is megszüntettek), most tiszta szívvel elfogadjuk ugyanezt a választójog esetében. Azt a szembeköpést, amely szerint „az én tudatlanságom egyenlő a te tudásoddal”. Ne tudom értelmezni. Még ha igazságtalan is, inkább elfogadható, hogy én döntsek egy tudatlan ember sorsáról, mintsem ő enyémről. Tóta W. Árpád egyik bejegyzésében írja: „Orbán érti a néplelket. Az ellenzék bezzeg nem érti. És mi van, ha a néplélek téved? Mi van, ha a néplélek ostoba, mint a …?” Egy nemzet sorsát nem lehet a szinte már meztelenségig leegyszerűsített mondanivalók a végtelenségig ismételt puffogtatásával kockáztatni. Mert ez a felelőtlenség a végén olyan embereket szül, akik már nem vállalnak semmiféle közösséget a magyar hazával. És itt kezdődne a nemzethalál. A veszély mindig fennáll. Ebben a régióban az emberek nyolcvan százaléka igényli, hogy vezessék őket. Hiába van elvárás, hogy mindenki önálló gondolkodó legyen, nálunk még nem működik és akkor a megvezetettek, az átejtettek, a nem gondolkodók határoznak a maradék 20% sorsáról.

Már említettem, ez az utolsó írott véleményem az anyaországi állapotokról. Vége! És hogy ne az én vélt vagy valós szubjektív véleményemmel zárjam le egy hosszú tevékenység végkövetkeztetéseit, idézem egy nagyon kedves újságíró barátom – Bartos Csilla – nyílt levelét Orbán Viktorhoz. Az a Bartos Csilla, akinek a 2006-os zavargások alkalmával a gyönyörű, csináltatott Bocskai ruháját tette tönkre a rendőrség festékszóróval, mert a Fidesz mellett tüntetett. Íme az O.V. köszönőlevelére adott válasza:

„Az alábbi levelet emailben kaptam Öntől. Nem tudom, honnan van meg a levelezési címem és azt sem, hogy honnan tudja, hogy voltam választani. Már csak remélni merem, hogy azt nem tudja, kire szavaztam. Pedig az sem titok: nem Önre. Azt is elmondom, hogy miért...

1. Elvette tőlem a hazámat. Nagyváradi vagyok, ott románnak tituláltak. Harminc éve költöztem Magyarországra, azóta nemcsak én, de már négy gyermekem is itt adózik, mégis a közösségi oldalon "román mosléktól" elkezdve, "takarodj haza román ribanc” -ig sokféle jelzővel illetnek, ha valakinek nem tetszik – egyébként mindig nyomdafestéket bíró – véleményem.

2. Ön gyűlöletet generált az erdélyiek (elszakított területiek) iránt a szavazati joggal és a mérhetetlen anyagi támogatásokkal, amik – ugyanúgy ahogy itt(hon) – ott sem mindig a közösség hasznára vannak.

3. A negyedik hatalmi ágból – a médiából – Ön egy nyüszítő, talpnyaló kis ölebet csinált. Az újságírókból vagy gerinctelen, marionettfigurát vagy örökké munkát kereső földönfutót.

4. Életünk három legfontosabb területét lezüllesztette, elvette méltóságát: környezetvédelem, egészségügy és oktatás. Nem véletlen, hogy minisztériuma sincs egyiknek sem. Az első kettő közvetlenül az életünket veszélyezteti, az oktatás pedig a jövőnket, de lesz-e jövője a gyermekeinknek, unokáinknak ott, ahol ennyire nem számít a környezet védelme, az élettér megóvása?

5. Ön úgy nyert választást, hogy a hazugságot, csúsztatást, mellébeszélést harsogó "közmédiára" (ahol csak a kormány és a Fidesz emberei jelenhettek meg) elköltött 1300 milliárd forintot, ezen felül minden csatornán, a gyerekjátéktól a felnőtt filmekig ömlött a hazugság az ellenzékről, hirdetésekben, plakátokon.

6. Ön olyan stílust vezetett be, engedett meg a kormányzati kommunikációban, hogy a becsületes, tisztelettudó ember csak a fejét kapkodja. Bűnözőket, ripacsokat emelnek piedesztálra, egy életet becsületesen ledolgozó embereket meg kilakoltatnak, meghurcolnak.

A választások éjszakáján, az eredmények ismeretében Ön olyan beszédet írt – amit leírunk, ugye jobban átgondoljuk, mint mikor szabadon beszélünk? – ami igazán nem volt méltó a negyedik választását megnyerő államférfihoz. (Férfimunka, a holdról is látszik a győzelem stb.…)  Gondolom ezzel a levéllel akarja korrigálni, hogy a magamfajta, nem-fidesz szavazót is biztosítsa a kormány támogatásáról. Hát engem már nem nagyon kell támogatni, de bizony az ellenzéki önkormányzatokat, az egészségügyet, a környezet védelmét, az oktatást, a hajléktalanokat, az állatmenhelyeket nagyon is kellene.

Tisztelt Miniszterelnök úr – merthogy engem még megtanítottak tisztelettudóan viselkedni az elöljáróimmal – gratulálok a győzelméhez. Csak arra kérem a jó Istent, világosítsa meg az Ön elméjét, hogy ezt a kivéreztetett országot, a hazámat az emberek boldogulására, az élet mindenek feletti fontosságára, az emberek közötti egyetértés és összefogás megteremtésére, az árkok betemetésére vezesse.

Tisztelettel: egy átlag állampolgár”

Az utolsó írás jogán: őszintén remélem, hogy valamikor még EGY nemzet leszünk. Ennek megteremtésében hatalmas feladat áll az unokáim előtt és egyáltalán nem biztos, hogy be is tudják fejezni a nagy művet.