Eszmefuttatás a nacionalizmusról
Mindjárt az elején szögezzünk le valamit. A nacionalizmus nem a nemzeti bölcsesség jele, hanem az etnikai különbségek iránti alacsony szintű toleranciáé.
A nacionalizmus nem az emberek közötti kapcsolatokra vonatkozik, hanem az etnikumok között fennálló előítéletekre. Az előítéletek táptalaja pedig az etnikai különbségek hamis értelmezése.
A nacionalizmus mindig homogén etnikai közegben terjed, és roppant veszélyes fegyvert adhat gátlástalan politikusok kezébe. De a nyugati és a keleti nacionalizmus között jelentős különbségek vannak. A nyugati nacionalizmus konzervatív, amely egyforma állampolgári jogokat biztosít minden etnikai csoportnak. Ez merő ellentétben áll a keleti nacionalizmussal, amely az etnikai asszimiláció módszeres alkalmazásával, a kulturális sajátosságok megsemmisítésével mélységesen romboló hatást gyakorol saját társadalmában.
Ha eredetileg a 19. században a nacionalizmus egy politikai irányzatnak indult, ahol nacionalisták harcoltak a birodalmak ellen (például az osztrák-magyar birodalom ellen) amely végül is egyes európai országok kiválásához, megalakulásához vezetett, ma már ez efféle hagyományos nacionalista beavatkozások idejétmúltak lettek. De egy hamis, hivalkodó álnacionalizmus álarca mögött még napjainkban is könnyen fellelhető az etnikai szegregáció, amelynek egyetlen célja az etnikai beolvasztás. Ennek bátorítója és tettese a mindenkori állam és annak politikája, amely bár leplezetten, de hatásosan alkalmazza megszorításait az adott etnikai kisebbséggel szemben.
Amennyiben igaz, hogy létezik anyanyelv, fogadjuk el, hogy létezik anyakultúra is. Amikor az állampolitikai gyakorlat során történnek lépések az anyakultúra ellen, abban a pillanatban, megjelenik az államszintű nacionalizmus is. Senkinek sincs joga megtiltani vagy korlátozni egyedek hozzáférését a saját – főleg anyai ági – kultúrájukhoz, civilizációjukhoz. Amikor gyermeknevelésről beszélünk, a nyugati kultúra fejlődésének alapja az anyai kultúra elsőbbsége az apaival szemben. A gyermek szempontjából az anyai kultúra a legfontosabb. A jövő felnőttje az anyai kultúrán keresztül jut el az egyetemes műveltséghez. Végül is, a korai gyermekkor otthon eltöltött évei adják meg az anyai kultúra jellegét.
Egy adott földrajzi régió etnikai identitását nem lehet felszámolni népírtás, netán kötelező kitelepítések nélkül. És nem is mindig célravezető. De egy lassú erodáláshoz hathatós módszer az állami szintű szegregáció, faji megkülönböztetés. Ez nem jelent mást, mint az állam ellenséges lépését a természetes etnikai beolvadási folyamat lerövidítésére (ez különben egy közös társadalmi jelenség).
De hatalmas különbség van a természetes etnikai asszimilációs folyamat (amely századokon át megy végbe) és az erőltetett asszimiláció (amely már néhány évtized alatt történik) között. Az utóbbinak konkrét eredménye, hogy egy adott pillanatban kulturális téren már különbözik az unokák és a nagyszülők kulturális közege.
A mai modern világban, az egyén hovatartozását egyik vagy másik etnikumhoz vagy kultúrához, egyéni döntés határozza meg. Minden ember az, ami szeretne lenni (elméletileg) és nem az, ami valójában (gyakorlatilag). Ez is egy, az állam által kezdeményezett társadalmi manipuláció, amely inkább hisz a népszámlálási statisztikáknak, mint az etnikai realitásoknak. Ilyen értelemben az állam fenntartások nélkül elfogadja az etnikai kaméleonokat, csak hogy így magyarázza és védje obskurus nacionalista érdekeit.
A vallás és az egyház beavatkozása az állam etnikai filozófiájába a lehető legnagyobb merénylet az állampolgárok lelki élete ellen. A vallás és az egyház intézménye által gyakorolt érzelmi manipuláció hihetetlen károkat okozhat. Íme, két katasztrofális etnikai példa.
Az első a moldvai csángók közösségéről szól, valamint ezek kapcsolatáról a Iași-i római-katolikus papsággal (a romániai római-katolikus egyház által kitanított klérus). Azok a „Iași-i papok”, akik csángó falvakban teljesítenek szolgálatot, annak ellenére, hogy magyar kultúrából származnak, szembefordultak saját kultúrájukkal, az anyakultúrájukkal és Románia legradikálisabb nacionalistáivá lettek. Én ezeket Iași-i janicsároknak nevezem, mert saját népük ellen fordultak és a legvadabb magyarellenesség szószólói lettek. Különben – a Iași-i püspökség hathatós közvetítésével – ezek mind engedelmes és hasznos eszközök lettek a román államhatalom kezében, hogy segítségükkel mihamarabb megsemmisíthessék a csodálatos moldvai csángó népi kultúrát. Ha eddig nem sikerült, legalább lezüllesszék. Hogyan is működik ez a züllesztés? Ki kell irtani gyökeresen a magyar kultúrához való tartozás érzését. A moldvai csángók lakta falvak templomaiban a szentmisék román nyelven folynak, pedig a hívők tudnak magyarul (családon belül egymás között egy régies magyar nyelvet használnak). Sőt, a római-katolikus papok egyenesen megtiltják a magyar nyelv használatát a templomokban, mondván, hogy ez a sátán nyelve.
Másik: a csángók temetőiben a papok megrongáltak és tönkretettek több magyar feliratos fakeresztet, mert a nevek magyarul szerepeltek rajta. Ugyanezek a papok kidöntötték az útszéli kereszteket, ha magyar felirat volt rajtuk. Odáig mentek, hogy bevittek a templomokba díszvarrásos vászondarabkákat, mint „az új élet díszítő elemeit”, mondván, hogy ezentúl azokat a motívumokat kell a csángó törlőruhákra, és népi viseletére varrni, hímezni. Konkrétan, olyan népi motívumokat, szimbólumokat erőltetnek, amelyeknek semmi köze a csángó nép kultúrájához. A helyzet drámai, és mindez napjainkban történik!
A második példa magyarországi, ahol a görög-katolikus papok szolgálnak görög-katolikus hívek templomaiban (a román határ közelében elhelyezkedő településeken). A papság zöme nem tud románul, ezért fennen hirdeti, hogy a magyarországi görög-katolicizmus nem ugyanaz, mint az 1697-ben Erdélyben kezdeményezett vallás, hanem az 1054-ben bekövetkezett Nagy egyházszakadás (vallástörténetileg ekkor vált el egymástól Nyugat-Európai katolicizmus és Kelet-Európai ortodoxia) előtti időkből származó vallás maradványai. Ez is egy olyan hazug állítás, amely erősen románellenes és propaganda ízű.
(szerzője Vasile Gheorghe, fordította Fehér László)
2021. november 21
