Forrong a világ

Fennáll a veszély, hogy ez a „békepárti” bagázs végül is csak kiharcol nekünk egy harmadik világháborút. Mert egyre többen vannak és képesek lefedni, valamint tartalommal megtölteni az agyament ötletek teljes tárházát. A biztosíték erre:

Egy amorális, önmagába végzetesen szerelmes, politikusi mekk-mester. Mintha ez önmagában nem lett volna elég, mellette (felette?) egy sokmilliárdos hiperaktív autista, aki már csak a kissé deviáns családi életfelfogása miatt sem sorolható a konvencionális emberek közé és végül egy paranoiás, kágébés, birodalmi álmokat kergető fantaszta, aki elszigeteltségében észre sem veszi – mert csak rombolni tud, teremteni képtelen – hogy az általa vezetett ország egy gazdasági roncstelep lett, katonailag pedig csak a (számára sem ajánlatos) nukleáris fegyverzete tartja benne a lelket. A többi kommunista díszlet.

Ellenben mindhárman garanciát jelentenek a fegyvergyártók számára.  Itt már csak kérkedve, kissé dölyfösen említem meg nemzeti büszkeségünket, a világbéke galambjának rendíthetetlen röptetőjét, mint a fenti három vezető feltétel nélküli és harsány hazai szószólóját. Négyükben a közös osztó a gátlástalan hazugság, az igazság totális megerőszakolása. De a nagy magyar puszta embereinek szemében csak így válnak hitelesekké és a bevillantott közeledő világégés réme eltereli a figyelmet a honi kormányzás teljes hiányáról. Pedig már lassan nagy igény lenne rá.

Az eddigi demokráciákban az udvari bolond a király lábánál ült és onnan csepülte a hatalom kontárkodásait. Majd lassan rájött, hogy frázisokat puffogtatva ő is tudna országolni és felült a trónra.

Ezzel fejre állt minden. Minden amiért érdemes élni.