Tények és következmények
A tények:
Valamivel több, mint egy hete bejárta a világot a hír, miszerint a kalotaszegi református esperes, bizonyos Vincze Minya István a szószékről intézett egy rendhagyó felhívást híveihez: Valamennyit (az LMBTQ-közösség tagjait) élve kiherélni, ha még megvannak a tökeik, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni. A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és irtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét”. Megszívlelendő, felemelő, magvas, a középkori katolikus inkvizícióra emlékeztető gondolatok. Mindez akár a felebaráti szeretet, az empátia, a másság tisztelete (mintha a címzettek nem is az általa hirdetett Isten teremtményei lennének), a vallási erkölcsösség magasiskolája is lehetne.
A következmények:
Kató Béla püspök reagált is rögvest. Azonnali lemondásra szólította fel, az esperest, eredményesen. Három nappal ezelőtt Vincze Minya István lemondott az esperességről, ellenben továbbra is református lelkipásztorként szolgálhat.
A tanulságok:
Az egyszerű ember azt hinné, hogy igazság tétetett. Affenét! A kaszt, mint mindig, most is összezárt (mint a bukaresti Pantelimon-kórház két orvosa esetében is, akik felkérés nélkül vettek át isteni küldetéseket, eldöntve, hogy az intenzív osztály idős betegei mikor is kell elhagyják ezt az árnyékvilágot). Ahhoz, hogy többet ne mételyezhesse az emberi lelkeket, mint lelkipásztor, az egyházközsége kellett volna fegyelmi eljárást indítson ellene. Természetesen nem indított. Az már csak hab a tortán, hogy az esperesi mandátuma, amiről lemondott, az idén amúgy is végleg lejárt volna. Nesze semmi, fogd meg jól!
Vérlázító, hogy ilyen bigott, zelóta pap (mert lelkésznek nem nevezhető) továbbra is manipulálhatja a híveit. Méltó folytatója a gyergyóditrói római-katolikus papnak, Bíró Károlynak, aki önmagát a község lelki vezetőjeként (!) definiálta, aki hivatalos idejében segédlelkész volt, amúgy amatőr népámító, demagóg uszító, aki fellázította a helyi lakosokat a szintén római-katolikus, de sötétbőrű Sri Lanka-i vendégmunkások ellen. Vagy megemlíthetném Dobai László nevű „Isten szolgáját”, aki a székelyudvarhelyi Református Diákotthon igazgatójaként, az emberiesség és a gyermekszeretet jegyében száműzött egy kiskorú diáklányt a diákotthonból a mínusz 15 fokos januári éjszakába, mert nem vett részt egy év végi Csendes Napon. Elképzelni is rossz, hogy V.M.I. esetleg hittan órákat fog tartani ártatlan gyerekeknek és korlátolt fanatizmusával fröcsögi majd feléjük és palántálja beléjük a gyűlölet igéit. Természetesen azok szótani értelmében. Főnév és ige. Mert köze sincs Istenhez.
De így, közel a véghez, van egy lelki kapaszkodóm. Ha nem is hitemben, de cselekvéseimben jobb kereszténynek tartom magam, mint a fenti, találomra kiválasztott bagázs.:
Valamivel több, mint egy hete bejárta a világot a hír, miszerint a kalotaszegi református esperes, bizonyos Vincze Minya István a szószékről intézett egy rendhagyó felhívást híveihez: Valamennyit (az LMBTQ-közösség tagjait) élve kiherélni, ha még megvannak a tökeik, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni. A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és irtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét”. Megszívlelendő, felemelő, magvas, a középkori katolikus inkvizícióra emlékeztető gondolatok. Mindez akár a felebaráti szeretet, az empátia, a másság tisztelete (mintha a címzettek nem is az általa hirdetett Isten teremtményei lennének), a vallási erkölcsösség magasiskolája is lehetne.
A következmények:
Kató Béla püspök reagált is rögvest. Azonnali lemondásra szólította fel, az esperest, eredményesen. Három nappal ezelőtt Vincze Minya István lemondott az esperességről, ellenben továbbra is református lelkipásztorként szolgálhat.
A tanulságok:
Az egyszerű ember azt hinné, hogy igazság tétetett. Affenét! A kaszt, mint mindig, most is összezárt (mint a Pantelim-kórház két orvosa esetében is, akik felkérés nélkül vettek át isteni küldetéseket, eldöntve, hogy az intenzív osztály idős betegei mikor is kell elhagyják ezt az árnyékvilágot). Ahhoz, hogy többet ne mételyezhesse az emberi lelkeket, mint lelkipásztor, az egyházközsége kellett volna fegyelmi eljárást indítson ellene. Természetesen nem indított. Az már csak hab a tortán, hogy az esperesi mandátuma, amiről lemondott, az idén amúgy is végleg lejárt volna. Nesze semmi, fogd meg jól!
Vérlázító, hogy ilyen bigott, zelóta pap (mert lelkésznek nem nevezhető) továbbra is manipulálhatja a híveit. Méltó folytatója a gyergyóditrói római-katolikus papnak, Bíró Károlynak, aki önmagát a község lelki vezetőjeként (!) definiálta, aki hivatalos idejében segédlelkész volt, amúgy amatőr népámító, demagóg uszító, aki fellázította a helyi lakosokat a szintén római-katolikus, de sötétbőrű Sri Lanka-i vendégmunkások ellen. Vagy megemlíthetném Dobai László nevű „Isten szolgáját”, aki a székelyudvarhelyi Református Diákotthon igazgatójaként, az emberiesség és a gyermekszeretet jegyében száműzött egy kiskorú diáklányt a diákotthonból a mínusz 15 fokos januári éjszakába, mert nem vett részt egy év végi Csendes Napon. Elképzelni is rossz, hogy V.M.I. esetleg hittan órákat fog tartani ártatlan gyerekeknek és korlátolt fanatizmusával fröcsögi majd feléjük és palántálja beléjük a gyűlölet igéit. Természetesen azok szótani értelmében. Főnév és ige. Mert köze sincs Istenhez.
De így, közel a véghez, van egy lelki kapaszkodóm. Ha nem is hitemben, de cselekvéseimben jobb kereszténynek tartom magam, mint a fenti, találomra kiválasztott bagázs.
