Gyász(os)jelentés

Az elmúlt héten meghalt egy kedves ismerősöm. Közismert, közkedvelt váradi figura volt. El akartam feltétlenül menni a temetésére. De nem tudtam a temetés helyét és időpontját. Nem akartam felvenni közvetlenül a kapcsolatot a családdal, nem akartam zavarni. Így nem maradt más hátra, mint hogy utána nézzek a neten, az erdon.ro weblapon. Ez a szájt (site) elvileg a Bihari Napló virtuális vetületeként szerepel a világhálón. Már ahogy szerepel. Nevetségesen. Amellett, hogy a nyomtatott változatra sem lehet senki büszke, az onnan átvett, napi 4-5 helyi hír semmi esetre sem hivatott arra, hogy bármilyen igényt is kielégítsen. Teszik ezt azért, hogy egyféleképpen kényszerítsék/zsarolják a nyájas olvasót, hogy fizessen elő a lap teljes virtuális változatára, ha már a nyomtatott újság derogál neki. Vagy ha netán külföldi az érdeklődő. Ugyanis a virtuális újság a nyomtatott Bihari Napló hű másolata. Itt is rengeteg munkát meg lehetett spórolni.

Leszögezném, egyik előfizetési díj sem egy eget rengető összeg. De talán ismerős az a hasonlat a bóvli világából, hogy nincs az a (kevés) pénz amennyiért megvásárolnám. Mert értéktelen, érdektelen, nívótlan, termék. Nincs vele semmi közös dolgom.

Valamikor a ’90-es évek közepén, többször megfordultam Szovátán. Ilyenkor, unaloműzőként, beleolvastam a maros-megyei Népújságba. Egy unalmas, RMDSZ-es szócső volt. Olvashatatlan. Akkor azt hittem, hogy ennél lejjebb nincs. Tévedtem. Mióta a Bihari Naplónak az Inform Media Press a kiadója, átváltott egy silány kincses kalendárium szintjére. Van is abban minden. Vegyesen, mint a koldus székletmintájában. Azonban ami hiányzik, az mind az újságírás alkotó eleme. Mert nincs benne vezércikk, oknyomozó riport, színvonalas interjú, glossza, esszé, karcolat és főleg publicisztika. És sajnálattal közlöm, hogy talán újságírók sincsenek. Még most is kinyílik a bicska a zsebemben, amikor eszembe jut, hogy a nemrég eltávolított Rais István és csapata ott fotózkodott az Ady líceum előtt álló Holnaposok szoborcsoportjánál. Olyan közeget véltek kisajátítani önmaguknak, amelyhez a világon semmi közük nincs. Már várom a Kristály Lehel-féle csoportosulás fényképeit is. Ugyanis semmi sem változott. mert most sincsenek újságírók a lapnál.

Változatlanul, lélegzetvisszafojtva követhetjük a sok megrázó eseményt a két történelmi egyházunkban, a vidéki, bihari végvárak kórusversenyeiről szóló izgalmas híreket, az itteni magyar pártok legutolsó, mindent elsöprő győzelmeit és hasonló idegtépő történéseket. 

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy van egy igen olvasott rovatuk is. Az egyetlen. A gyászjelentések. Mintha tudnák, hogy az előfizetők zöme ezért áldoz a nyugdíjából valamicskét. Ügyelnek is rá, mint annak idején a templomos lovagok a Szent Grálra. Ettől aztán privilégium lett. Ma már csak az előfizetők olvashatják. A bihon.ro-ban közölt változatában a Jurnal Bihorean (amely szintén az Inform Media Press kiadóhoz tartozik) sem adja le a gyászjelentéseket.

Csak az összehasonlítás kedvéért. A New York Times, vagy a Washington Post ingyen szolgáltatja a digitális változatát. Ha ez a mérce nagyon távolinak tűnik, akkor tessék megnézni a Crișana román napilapot. Ingyen lehet olvasni a neten az egész újságot. A gyászjelentéseivel együtt.

Semmi szégyenérzet? Már csak azért sem hiszem, mert ha lenne, akkor az apróhirdetéseknél dolgozó alkalmazott beszélné mindkét nyelvet.

Nagyvárad, 2019. december 12