Időskori olimpia

Az életkorom eleve predesztinál, hogy már nem sok Olimpiát fogok látni, sőt, könnyen előfordulhat, hogy egyet sem.

 De – teljesen őszintén – nem is bánom. A nemrég befejeződött Olimpia meggyőzött egyszer és mindenkorra, hogy már rég nem az, aminek tudtam és láttam több éven át. Pufogtam is 14 napon keresztül minden áldott nap, mint a Moppet-show két ügyeletes elégedetlenkedő öregeinek egyike. Eljutottam oda, hogy már nem akarom nézni, de nem is szeretem az Olimpiát.

Nem szeretem már, mert az eredeti olimpiai alapelvek tartalmilag teljes mértékben kiürültek. Már nem a részvétel a legfontosabb – sőt, erősen korlátozzák – hanem a győzelem. Mert a győzelem az pénzt hoz, sok pénzt. És nem csak a versenyzőnek. Ennek érdekében egyes helyeken már állami szinten támogatják a doppingszerek legrafináltabb alkalmazását, a lebukást kerülendő. Álszent módon, még napjainkban is, az országok éremtáblázata nem hivatalos, utalva itt egy másik olimpiai alapelvre, miszerint az Olimpia csak az egyének versengése lenne. Ez már akkor elvesztette értelmét, amikor az első csapatjátékot beengedték.

Nem szeretem már, mert nagyon részrehajló módon állapítják meg az egyes olimpiai számok súlyát és azon belül a résztvevők számát is. Így fordulhat elő, hogy az úszásban 34 aranyérmet osztanak ki és a kajak-kenuban csupán 12-őt. El sem merek odáig gondolni, hogy azért, mert ebben a sportágban nem igen brillíroznak az amerikaiak. Ez oda vezet, hogy egy úszó olimpikon hazavihet másfél kiló (igen, ez a mértékegység) aranyérmet, ami teljesen devalválja annak eszmei értékét. Más sportág is van olyan munkaigényes, mint az úszás, de a legjobb mégis csupán egyetlen érmet vihet haza. Egy másik példa. Kenya és Etiópia adja a világ legjobb hosszútávfutóinak 80%-át. De a NOB senki által nem ismert algoritmusa szerint egy ország egy versenyszámban csak két sportolót nevezhet. Mi a megoldás arra, hogy mégis a legjobbak legyenek jelen a startnál? Országváltás, címerváltás, hazaváltás.

Nem szeretem már, mert rettenetesen felhígították a versenyeket. Napjainkban már több mint 300 versenyszámot írnak ki, így szinte követhetetlen. Mindent láthatsz, de lényegében semmit. Lehetetlen egy összképet alkotni egy versenyszámról, mert állandóan változik a helyszín. Olyan sportszámokkal „gazdagítják” a Játékokat, mint például a strandröplabda, baseball (az Egyesült Államokban világhírű), softball, BMX. Az öttusáról egy röpke hírt sem hallottam ezen az Olimpián.

Nem szeretem már, mert letiltják a magyar sport TV (M-4) adását a határon túliak számára, egy olyan ország felé, ahol a mindenki által elérhető köztévé négy csatornán közvetíti az eseményeket. Még a magyar híradókat is kódolták, pedig az internet jóvoltából minden eredményről értesülhetsz perceken belül.

Nem szeretem már, mert 50 éve nézek tévét, de ennyire szakmaiatlan, felkészületlen, lusta és trehány embereket, akik most kitöltik a bukaresti nemzeti tv sportadásait, nem láttam. A volt sportolók kivételével, az RTV alkalmazott riporterei a közelében sem jártak annak a sportágnak, amit közvetítettek. Egyetlen szakmai megjegyzés, értékelés nem hangzott el. Annál több hazafias jelmondat és nevetséges elfogultság.

Nem szeretem már, mert amikor a döntők többsége hajnali 4 körül zajlottak, másnap nem volt egy összefoglaló az előző nap történéseiről. Ez így ment egy hétig. Nem kellett a vágószobákban dolgozni szinte semmit. A második hétre már felébredtek, de nem teljesen. Amikor megszületett a román aranyérem, az összefoglalón a lányok összes meccsét megismételték. Az ember azt hihette, hogy más nem is történt aznap az Olimpián. És ha valaki netán azt hinné, hogy a napi 50 perces összefoglalónak volt egy narrátora, nagyon téved. Adták az eredeti közvetítést az eredeti hanggal. Ismét megspóroltak egy kis munkát.

Közben pedig jött le állandó jelleggel a hirdetés, hogy ilyen sportélményt csakis az RTV biztosít, tehát fizessem a tv-díjat. Én a mai napig úgy tudom, hogy csak úgy kapok villanyáramot, ha fizetem ezt a több mint 2500 rutinba belegyepesedett embert.

Közben hallom és látom, ahogy nemzeti tévénk – immár semmilyen fáradtságot nem kímélve – manipulál, megvág interjúkat, csúsztat a kolozsvári Magyar Napok vendégével, Nagy Feróval kapcsolatosan. Teljesen átértelmezi a valóságot. Ebben profi. Ehhez nem kell felkészültség, iskola, gerinc. Szemetek, tehetségtelenek.

Néha gyűlölöm magam, hogy itt élek. De ha már így történt, el kellene gondolkodnom azon, hogy lemondok a villanyáramról és visszatérek a petróleumlámpához. Mert nem akarok több ilyen Olimpiát látni és főleg fizetni, még akkor sem, ha megadatik.

2016. augusztus 24