Isteni törvény, világi törvény

Az elmúlt héten egy rendhagyó eset kavarta fel magyar közösségünk állóvizét. Történt ugyanis, hogy január 9-én éjszaka utcára tettek a mínusz 15 fokos éjszakába egy kiskorú diáklányt a Székelyudvarhelyi Református Diákotthonból, mert nem vett részt egy év végi csendes napon, amiről betegség miatt igazoltan hiányzott. Állítólag az orvosi igazolás nem igazán fedi a valóságot, mert a leányt látták egy versenyen és még fénykép is készült erről. Az eset pikantériáját az is adja, hogy a diákotthon igazgatója Isten szolgája, tehát pap (nem szeretem a „tiszteletes/tisztelendő” elnevezést és megszólítást, mert szerintem legalább annyira hivatás az orvosi, a tanítói is, pont olyan tiszteletes és tisztelendő emberek azok is, de hát ezt a címet már levédett márkaként kezeli az egyház).

Felbolydult a kas a világhálón, nagyon sokan kommentelték az esetet. Volt, aki a papot ítélte el, volt, aki a mai elkényeztetett, fegyelmezetlen gyerekeket és a velük cinkosan, eléggé el nem ítélhető módon az összejátszó szülőket. Az én személyes véleményem, hogy nem létezik olyan körülmény, helyzet, amely igazolhatna egy ilyen embertelen lépést.  

Engem azonban nem a közösségi hálón leírt vélemények fogtak meg annyira. Azok követték a kitaposott utat. Kialakulnak a szekértáborok, egyre agresszívebb kommentelések és a végére személyeskedésbe fullad az egész.  Egy egészen más dolog keltette fel az érdeklődésemet. Az a tájékoztató, amit a pap a maszol.ro, internetes portálnak adott. Ebből is csupán két gondolat, mert amúgy az egészből süt egy, a nyilasmisis korból itt ragadt, a dogmákba itatódott őskövület mentalitása.

„„Nyugodt szívvel mondhatom, hogy semmi olyant nem követtem el, ami miatt veszélyeztetve érezhetem a tisztségemet”. Ezt a kijelentését én is nyugodt szívvel tudom elfogadni, ugyanis erősen kétséges, hogy a hivatali főnöke, a kuratórium elnöke netán menesztené, ugyanis a kuratóriumot is ő elnököli. Tehát itt teljes megértésre számíthat a tisztségét illetően.

A második gondolata, amely megérdemel egy kis figyelmet: „Elsősorban Isten törvényének igyekszem megfelelni”.  Nem tudom elképzelni, hogy milyen Isteni sugallatra cselekedett jelen esetben, amikor az egész vallásfilozófia eleve az emberi szeretetre épül. Betartotta-e Isten törvényeit? Ha netán nem – olvastam valahol – Isten dolga, hogy megbocsásson. Volt valamikor egy közeli barátom, történetesen római-katolikus pap, aki szememre vetette, hogy az egyház szemében bűnös vagyok, mert elvált emberként élem az életem. Visszakérdeztem, ahhoz hogyan viszonyul, hogy a sok aszketikai tanulmány mellett neki sikerült összehoznia két gyermeket. A válasz az volt, hogy a cölibátus világi, emberi törvény, amelyet nem érez önmagára nézve kötelezőnek.

És itt van a mondandóm lényege. A papság nagyon sokszor hivatkozik az Isten törvényeinek tiszteletére és annak elsődlegességére a világi törvényekkel szemben. Ettől válnak öntörvényűvé. Azt hiszik, hogy ezek rájuk nem vonatkoznak, ők törvényfelettiek. A meglepetés akkor jön, ha mégis szembesülnek a világi törvények szigorával. Csak néznek körbe-körbe, mi is az a nagy felhajtás? Mi is az, hogy kiskorúak személyiségi jogainak védelme? Egyébként is, miért követelnek tőlük is kivételezett bánásmódot a kiskorúakkal szemben? Hiszen ők csak Isten parancsainak (?) engedelmeskedtek.  Világi törvények megszegése esetén még csak a megbocsátás intézménye sem működik igazán. Itt már következményekkel is számolni kell.

Azért van mindebben némi humor is. Fanyar, de a papi humor már csak ilyen. A diákotthont működtető kuratórium elnöke – Dobai László – nyilatkozatot adott ki a diákotthon igazgatójának – Dobai Lászlónak – az ominózus esetben betöltött szerepéről. Lazíthatunk, mert ebből lehet megtudni, hogy mindenki vétkes, mindenki manipulál, mindenki fegyelmezetlen, mindenki cinkos, kivéve a gyevi bírót. Mert az ő világában ő szabja meg a törvényt.

2017. január 23