Kedvencem, a proli

Felvezetőként egy írásomból idéznék: „Én, aki hosszú évekig, beleértve a gyermekkoromat is, a cifra nyomorúság egyik aktív elszenvedője voltam, aki pontosan ismeri a pénz értékét, a megélhetési lehetőségeket, a minimális igényeket, oda jutottam, hogy ez a nagyvárosi, színmagyar, aránylag iskolázott embercsoport kiváltott belőlem egy zsigeri elutasítást. Meggyűlöltem a prolit. Amit nem tudott elérni az erdőkitermelésnél az iskolázatlan, falusi, román közeg, a kolozsvári nyomda alkalmazottainak sikerült. Olvastam valahol, hogy micsoda és mi nem a proli, és körülbelül így szól: a proli nem munkásember, nem szegényember. A proli irigy, elmaradott sutyerák, aki a munkahelyén tartja a markát, szabálykövetés helyett ügyeskedik. A proli semmiben sem hisz, ellenkezik, okoskodik és mindenkit gyűlöl, aki szebb, okosabb, tehetősebb nála.

Nagyon durva megfogalmazás, de nem áll messze az én véleményemtől. Ha puhítani szeretnék rajta, Hofit idézném: Nem is az a baj velük, hogy mindent tudnak, hanem az, hogy mindent jobban tudnak. Félművelt társaság, információtöredékek, csúsztatások birtokában állítanak fel megdönthetetlen véleményt.”

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a magyarországi választások eredményét kommentáló politikai elemzők keresgélték az ellenzék súlyos vereségének okait.

Budapesten, ahol az információk eljutottak a társadalom minden rétegéhez, a magasan képzett értelmiségiek jelenléte jóvoltából tarolt az ellenzék. Az ország többi részében pedig a kormánypárt.

Többen is a vidéki lakosság egyoldalú informáltságának, a baloldal iránti érzéketlenségüknek és horribile dictu iskolázatlanságának, műveletlenségének tudták be. De, ha valaki követte az utóbbi évtizedek, sőt évszázad választási szokásait, a vidéki lakosság hagyományosan jobboldali szavazó volt. Bedarálása előtt a Kisgazda pártot   támogatták.  Ami még mellette szól: a vidéki ember mindig is tudatában volt saját korlátainak, sokkal nehezebb befolyásolni, így szinte a lehetetlenre vállalkozik az, aki balra akarja téríteni. Ezen csak a személyre leadott szavazatok változtathatnak.

Kisebb mértékben, de az urbánus környezetben is jelen van   a kiegyensúlyozatlan sajtó által generált információhiány, az alacsony iskolázatlanság és a kulturálatlanság is. Eltérően a falusi környezet hiányosságokkal küszködő   prototípusától, a városi megfelelője nincs tisztában a saját, redukált képességeivel, hanem szent meggyőződése, hogy mindent tud és belső kényszert érez, hogy másnak is átadjon abból a nagyon kevésből, aminek birtokában van. És ez a proli.

Az elején próbálkoztam jellemezni ezt a roppant irritáló kategóriát. Remélem közérthetően. Benne van a 10 toxikus embertípusban: a buták típusa. Ezek nem azok, akik túl buták ahhoz, hogy a jó útra lehessen téríteni őket. Ők egoisták, arcátlanok és még büszkék is magukra. Irracionálisan viselkednek, állandóan rossz döntéseket hoznak, és nem képesek tanulni a saját hibáikból. És ez így mehet egész életükön át. Nem feltétlenül a fizikai munkás jelzője, de köztük is van bőven. Soha nem volt és nem is lesz vállalkozó. Hiányzik a szükséges rátermettsége, de bőven osztja tanácsait és kritikáit. Állandóan hőbörög, hogy cudar a sorsa, de semmit nem tesz ellene. Semmilyen téren nem képezi magát. Nem tanul új dolgokat. Nem érdekli a kultúra. Általában tanulatlan kispolgár, aki önmagát kimondottan okosnak képzeli. Fejlődésre képtelen, igénytelen ember. A saját komfortzónájából gyakorlatilag lehetetlen kimozdítani. A proli igénytelen, a munkahelyéről amint lehet menekül, számára a munkának nincs becsülete, értéke. Érzéketlen, nincs belső lelki világa, nincs intelligenciája. Ezért a prolival nem lehet barátkozni. A prolival nem lehet elbeszélgetni emberibb dolgokról, mert egyszerűen ezt nem érti. Viszont a proli minden máshoz ért, tele van véleménnyel szellemileg, szakmailag, és mindenben véleményt nyilvánít.

Végül, de nem utolsósorban ide kívánkozik Mensáros László, Kossuth-díjas színművész minősítése: „A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan. Meg van győződve arról, hogy be akarod csapni. Pláne, ha tudja, hogy tanultál és szellemi munkából élsz. Tanulni csak azt lehet, hogy őt hogy kell becsapni. A gondolkodás funkcióját tulajdonképpen ebben látja. Ezért ab ovo védekezőállásba helyezkedik, s inkább ő üt először, mielőtt te ütnél, és hiába magyarázod utána, hogy te nem is akartál ütni. Ezért nem lehet prolival barátkozni! Vagy ha barátkozol, eljön a pillanat, amikor fellázad tehetetlen butaságában, meg van győződve arról, hogy meg akartad alázni, fitogtatni akartad a tudásodat, és ezzel valami őt kihasználni akaró célt elérni, tehát valamilyen módon a kultúrával »kivenni a fegyvert a kezéből«, amivel neki örökké védekezni kell az »okos« világ ellen, és mindezekért végül elárul. Elárul mindent: téged, a világot, a saját életét. A proli örökké érzékeny. Bosszút kell állnia. A proli a legszörnyűbb állat a világon. Bár nem akarom az állatokat bántani. A proli nem csak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja éppúgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb). Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják!

És olykor – különösen indulataink felülkerekedésének idején – elő-előtör belőlünk a proli. Olyankor kell nagyon vigyázni, nehogy a prolik elhiggyék, közéjük tartozunk. És ideje bocsánatot kérnünk mindazoktól, akiket elő-előtörő proli énünk megbántott valaha. Bocsánatot kell kérnünk, még a proliktól is. Hogy soha ne keveredjünk közéjük.”

A végkövetkeztetésem: ideges leszek, amikor egy proli buta szólamokat ereget. De hisztérikus rohamom lesz, ha még tanít is. Sajnos nem mindig tudom elkerülni őket.