Lopáskultúra
Ismét egy megrázó hír a román sajtóban. Vajon tényleg megrázó? Szerintem a romániai társadalom zöme egy elnéző mosollyal nyugtázta az értesülést. Sokkal kevesebben fogadták felháborodással, döbbenettel. A román sajtó aránylag objektíven közölte a tényeket: A Konstanca megyében tartózkodó amerikai NATO csapatok állomáshelyéről, az erre szakosodott román tolvajok több, mint 2 millió dollár (!) értékű üzemanyagot loptak. December 13-án a Pentagon megerősítette, hogy azt a 2 millió dollár értékű stratégiai üzemanyag-tartalékot lopták el a Mihail Kogălniceanu légibázisról, amely 2021 januárja óta az Egyesült Államok légierejének repülőgépeit és drónjait, valamint az 1. század gépesített zászlóalját és századi helikoptereit tartják állandó készenlétben .
A román hatóságok az elején még védekeztek, óvták a mundér becsületét, de az amerikai nyomozás arra a következtetésre jutott, hogy 2017-től kezdve román állampolgárok rendszeresen lopták az üzemanyagukat.
A legérdekesebb, azonban a román hadügyminiszter, Vasile Dîncu nyilatkozata a fenti malőrrel kapcsolatosan. Idézek: „Az üzemanyagraktárt valahol a laktanyán kívül helyezték el, az őrzött területen kívül. Hanyagság volt amerikai részről is, mert talán nem ismerték annyira a kultúránkat." Tényleg, miért is ne menj be a házba, ha már az ajtó nyitva van?
A baj csak fokozódik, ha miniszterünk is ebben a kultúrában nevelkedett. Az ő esetében nehezebben elképzelhető, mert Erdély szülötte. Másként szocializálódott. Kapott is erre a kijelentésére hideget-meleget. Ismét felágaskodott a nagy nemzeti érzékenység, nagy vehemenciával kérték ki maguknak, talán még a pofátlan érdekeltek is.
Számomra felejthetetlen emlék, amikor 1989 utolsó napjaiban áradtak felénk a külföldi segélyek, többek között egy francia kisbusz, dugig megrakva segéllyel, élelmiszerrel, ruhákkal. Megálltak egy dél-romániai kisközség piacán és elkezdték osztogatni. Tömeg, verekedés, tolongás, a megszokott képek minden potyázási lehetőség esetén. Az egyik franciának eszébe jut, hogy filmezze le az eseményeket, ezzel igazolandó a francia adományozók előtt, hogy jó helyre kerültek az ajándékaik. A felvevő kamerát azóta sem találták meg.
Másik eset: építik a Nap-autópályát Bukarest és Konstanca között. Az út szélén fehér, illetve piros macskaszemek verik vissza a fényt éjszaka a gépkocsivezetők megsegítésére. Egy hónap alatt eltűnt az összes. Semmire sem használhatták, de sose lehet tudni, mire is lesz jó valamikor.
Másik eset: Amikor elindították az első nagysebességű vonatszerelvényt Bukarestből Konstancára, a sínpálya mellé elhelyezett automatikus irányítórendszer objektumait rendőrökkel kellett őriztetni, mert tele voltak ritka és ezáltal drága fémekkel. Egyeseknek ez is egy megélhetési forrás. De nem sokáig, mert többet nem indították ezt a szerelvényt. A lopások miatt.
Másik eset. Tömbházba költöztünk. Mosás, teregetés a balkonon. Jön egy hatalmas vihar, otthon senki, a szél belekap a kiterített ruhákba és elhelyezi a blokk körül. Hazaérkezek, összegyűjtöm és viszem fel. Az első feleségem megjegyzi: hiányzik egy nagyon elegáns zsabós blúza. Azzal vigasztaltam, hogy azt messzire vihette el a szél. Nemsokára találkozunk a blúzzal, a földszinti román család női egyedének melltartóját takarta.
Mindig is mondtam, hogy a lopás a románság egyik jellemző tulajdonsága. És nem azért, hogy netán a lopós kromoszómája fejlettebb lenne, mint más nációnak. Dehogy! Ez azért lehetséges mert a román társadalom zöme elfogadja, elnézi a lopás tényét. És ami a legmegrázóbb, nem ítéli el. Sőt, van bennük egyféle csodálattal megspékelt elismerés, amivel adóznak ennek az állítólagos leleményességnek és találékonyságnak. Amikor (néha) felelősségre vonják őket ezért, felháborodottan reagálnak a meghurcolásukra: „Nem értem mi a baj velem, hisz nem öltem meg senkit”
A plágium, a szellemi lopás nem is érdekli az embereket. De még a hatóságot sem. „Miért, kit károsítottam meg?” Például a tudományba vetett hitet. De önmagát biztosan előnyös helyzetbe hozta. Lopással.
2021. december 19
