Pazarlás a nyomorban
A szocialista-kommunista gazdasági rendszernek, valamint az inkompetenciának van egy érdekes paradoxona. A legnagyobb nyomor közepette történik a legnagyobb pazarlás. Az elsőtől, hála az objektív történéseknek, kezdünk megszabadulni. Az inkompetenciától, az alkalmatlanságtól, a szűklátókörűségtől azonban már nehezebben. Sőt.
Abban a korban vagyok, amikor barátaim, ismerőseim bizony sok esetben komoly műtéteknek kell alávessék magukat. Ilyenkor mindenki elkezd vacillálni, gondolkodni, hogyan is lenne jó. Külföldön vagy itthon? Az állami szektorban vagy magánklinikán? Mennyit ér az élete? Már, mint az euróban kifejezett élete. És egyáltalán, van e annyi pénze. Komoly dilemmák.
Egy barátom ebben a helyzetben van. Váradon, ennél a műtétnél, csak a hagyományos „trancsírozó” operáció jöhet számításba, amely, immár közel a 70-hez, egyáltalán nem kockázatmentes. Ellenben Kolozsváron, ahol komolyabb klinikai háttér van, ezt a fajta műtétet már laparoszkópikus technológiával végzik. Nosza, irány Kolozsvár, magánklinika, ahol elhangzik az ár is, 3500 euró. Nagyjából ennyi Debrecenben is. Kemény kihívás ez a kevéssel 300 euró feletti nyugdíjasnak.
És most jön a tragikomédia. A magánklinika professzora közli, hogy amennyiben gondot jelentene a kifizetendő összeg, Kolozsváron az állami kórház is műti az effajta betegséget laparoszkópikus módszerrel, a differencia, hogy a magánnál a műszer három dimenzióban ad le képet a sebésznek, míg az államinál mindez csak két dimenzióban. Pedig van az államinál is, komoly pénzen beszerzett 3D torony. De nem használhatják, ott eszi a fene a pincében vagy a padláson. Miért? Mert az egészségügyi biztosító nem fizeti. Miért? Mert drágább, mint a 2 D-vel elvégzett műtét. Az előnye, miszerint alkalmazása fokozott biztonságot, rövidebb műtéti időt, enyhébb fájdalmat és gyorsabb felépülést jelentene, csökkentené a kórházban töltött időt is, számukra nem egy értékelhető szempont.
Egy ismerősöm hajdanán, még az átkosban, az Egyesült Államokba emigrált. Az utóbbi időben feltűnően sokat szidta második hazáját. Megkérdeztem, miért átkoz egy olyan rendszert, ahol jó anyagi körülményeket teremtett magának, biztosítva önmaga számára a „békés boldog öregkort”. Felháborodottan közölte, hogy megdolgozott ő ezért a jólétért, biztonságért. Legalább olyan felháborodottan közlöm vele és a világgal, hogy én is kegyetlenül megdolgoztam mindenért egész életemben, azonban ellentétben az Egyesült Államokkal, Románia csak ennyit nyújt ugyanannyi munkáért. Többek között a fenti látásmód miatt is.
2016. február 5
