Szeretném is, meg nem is

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy a Fidesz-szel (esedékes lenne már egy névváltoztatás, mert már sok a nagyapa a „fiatal demokraták” soraiban, új fiatalokat meg nem szívesen vesznek fel a pártba, önvédelmi okokból) és Orbán Viktorral szemben már a politikai porondon történt megjelenésük legelején fenntartásaim voltak. Hőbörgőknek tartottam őket, akik Németh Miklós és Horn Gyula farvizén lettek bátrak. Bejutottak a parlamentbe, de ott sem tetszettek igazán a sokszor radikális és sértően durva liberalizmusukkal, akik számára semmi nem volt szent. Volt szerencsém egyszer a székhelyükön lenni (az a szép Lendvay utcai palota, amelyet ingyen kaptak az Antall-kormánytól, majd eladták és a pénzből aktiválták az Orbán apuka kőbányáját), ahol rajzszeges értesítőkkel volt kitapétázva a gyönyörű faburkolatos előtér, miszerint: „Mi tiszta lappal indulunk!” Már akkor felháborított a sok kommunista csemetéjének ily mértékű irritáló önbizalma. Azóta az ellenérzéseim csak fokozódtak, majd tartósak lettek. Ebből kifolyólag soha nem drukkoltam nekik egyetlen választás alkalmával sem. Ettől még négyszer nyertek.

Most indítják a rohamot az ötödik mandátum megszerzéséért. Természetesen, most is viszolygok a gondolattól, hogy ezek az emberek, akik semmibe veszik választóikat és csak irányított hazugágokra, választási csalásokra, az emberi gyarlóságra és butaságra alapozzák programmentes választási stratégiájukat, ismét kisajátíthassák maguknak az országot. És annak még megmaradt javait. Fő érvük az, hogy a „baloldalnak” (hogy mitől baloldali például a Jobbik vagy Márki-Zay Péter?) messze nincs olyan vezetési tapasztalattal rendelkező, közismert egyéniségük, mint Orbán Viktor. Én, mint éber megfigyelő, csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy nagyon sok olyan miniszterelnök létezik a világon, akinek a neve nem közismert, de az ország virágzik.  Nem lehet elfogadható kritérium, hogy csakis ez az egy valaki képes elvezetni Magyarországot. Ha rólam állítanák valakik ezt, kínosan érintene és visszautasítanám. Ráadásul az állítás hamis. Ami biztos: mesteri fokon űzi a vulgárisan leegyszerűsített kommunikációt, ragyogóan épített fel egy autokratikus rendszert, amelyben minden az ő kezében összpontosul és törvényesített államvallássá emelte a lopást. E három (erősen vitatható) képessége mellett, bármihez nyúlt, mindent tönkretett. Szétverte a nemzetgazdaságot, hatalmas emberáldozatot követelt a Covid, a külpolitikája légüres közeget teremtett Magyarország számára, a teljes elszigetelődést és a tisztelet totális hiányát e nemzet iránt. A fennen hirdetett keleti nyitásból egy hatalmas keletei bukás lett. Fizikai fájdalmat érzek, amikor a román politikum (a pávatánc eddigi utolérhetetlen nagymesterei, amit mi mindig is elítéltünk, erkölcsi magasságokba helyezve önmagunkat) és sajtó már csak ironikusan nyilatkozik meg Magyarország irányába, tudván, hogy most már ugyanazon a szinten képviselik a hintapolitikát.  Talán még a zsigeri gyűlöletük is kopott, érzékelve a látványos bukásunkat minden téren. 

Ha április 3-án nyer az ellenzék, egy gazdaságilag, politikailag és erkölcsileg lezüllött, társadalmilag a végletekig megosztott országot kellene lábra állítson. A politikai és az erkölcsi rehabilitáció megvalósítható. Az új magyar kormány kinyilatkozza az euro-atlanti elkötelezettségét és visszaállítja a hazai törvényes kereteket egy jogállam biztosítására. Na, de a gazdasággal ezt nem lehet máról holnapra megoldani. Nem fog menni, mert nem is mehet. Egy hatalmas államháztartási hiány, egy adósságtömeg (4,2 millió forint minden magyar csecsemőre is), az uniós átlagot messze meghaladó infláció (a mostani ártstoppok lejárta után ez a mutató megkétszereződik), a pedagógusok, egészségügyiek, rendészetiek bérrendezése és még rengeteg anyagi vonzatú tennivaló.

Habár érzelmileg az ellenzék győzelméhez állok közelebb, az eszem azt diktálja, maradjon Orbán Viktor, takarítson ő. Már ha egyáltalán képes erre. Fulladjon bele az egész NER (Nemzeti Együtt lopás Rendszere) és nertársa az általa kreált katyvaszba. Uniós pénzek nélkül, háborús körülmények között és elszigetelten a világban. Élek egy idevágó idézettel: „A háború vége a magyar gazdaságot nagyon rossz bőrben fogja találni, a kormánynak rengeteg pénzre, baráti, EU-s, ilyen-olyan támogatásra lesz szüksége, márpedig pénzt Orbán csak lopni tud, teremteni nem. Esetleg baráti kínait, háromszoros áron. Nehezíti a helyzetünket, hogy az ország valamennyi nyugat- és kelet-európai kapcsolatát szétverte. Azt, hogy napok óta pufidzsekiben rohangál, és közben újabb vétókkal fenyegeti az orosz agresszió elleni egységes európai fellépést, legfeljebb az ukránok sorsát kárörömmel figyelő fideszes szavazók látják államférfiúi tettnek. Azok szemében viszont, akik majd a támogatási pénzekről, jóindulatról, bizalomról fognak dönteni, Magyarország egyszerűen csak az ukrán városokba gyilkos hadsereget küldő Putyin utolsó csatlósa lesz”.

Bevallom, nem titkolt kárörömmel nézegetném a fidesz-es pökhendieket, ahogy zavartan pislognak ki a fejükből az elveszített választások nyomán, de ennek csak egy-két napig tudnék felhőtlenül örülni. Mert felocsúdnak a „haza megmentői” és ha túl is tudnak lépni a vereségen (ez is kérdéses, mert mint tudjuk, a „haza nem lehet ellenzékben”), kezdődik majd a karaktergyilkosság. Ahogy immár évek óta csinálják Karácsony Gergellyel (kivéreztették a fővárost, majd teli torokból üvöltötték, hogy a polgármester alkalmatlan). A mostani ellenzékre is ez várna egy esteleges választási győzelem esetén. Kikiáltják alkalmatlannak. A hét minden napján, a nap minden órájában.  Pedig csak annyi történik, hogy nem lehet száz nap alatt eltakarítani 12 év fekáliáját. És van egy visszatérő rémálmom is ezzel kapcsolatosan. Négy év múlva visszajön ez a mesterségesen alkotott félisten, immár megváltóként. Borzalmas lesz mindazok számára, akiket még nem vakított meg mérgező populizmusával.

Ui. Nagyon szívesen vagyok vitapartner, de csak ha érvekkel hozakodnak elő. A személyeskedő kommenteket rögtön kivágom.