Szomorú Tusványos

Lassan leketyeg a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor elnevezésű dzsembori, annak minden bűzbombájával együtt. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy szorgos (magyar vagy román) kezeknek kellett eltakarítani a hallgatóság által eldobált különböző ajzószerek látható nyomait, vagy csak a szokásos hazai politika ferdítésének vagyunk ismét szenvedő alanyai.

Ismét nagyot durrant az egész földkerekségen a magyar miniszterelnök világrengető politikai eszmefuttatása, főleg, amikor a darwini fajok és a rasszizmus közé a Holdról is látható egyenlőségjelet tett. Tetszeleg a saját, világformálónak vélt politikai emanációiban. A fő-érdekvédőnknek, Kelemen Hunornak igencsak tetszhetett, mert még akkor is védte „főnöke” fajelméletét, amikor már O.V. is beismerte, hogy előfordulhat néha nála is, hogy félreérthetően fogalmaz.  Nekem különben nagyon bejött a jóslata is, miszerint 2030-ra a Nyugat szétesik. Egész életem erről a holdfényes leányálomról szólt. Ezt hallottam Rákositól, Kádártól és most Orbán Viktortól. Erre már 70 éves, de ma is aktuális vicc is született, miszerint: a Nyugat már a szakadék szélén áll, csak még nem tud róla, de mi egy lépessel előttük vagyunk. Istenem, de szomorúan nevetséges.

Azt sem igazán értem, hogy miért Erdélyben süti el ezeket a derült égből villámcsapás szerű bejelentéseit, értem ezalatt a most három éve elhangzott, szintén tusványosi remekét is, az illiberális demokráciát. Ez is egy szomorúan nevetséges tézis, mert köztudott, hogy ez a fogalom olyan, mint a száraz víz vagy a fiatal vénasszony. Nincs olyan, hogy illiberális demokrácia. Ez már egy autokrácia felé forduló szánalmas utánzat. Hiteles demokrácia csakis liberális közegben létezik.

Számomra azonban a legszomorúbb látvány a tusványosi videó felvezető képsora volt. Megnéztem többször is, mint egy addiktív mazochista. Feljön három ember a színpadra, Németh Zsolt, Orbán Viktor és Tőkés László. A sorrend mindegy. Az ültetési rend azonban már megszabott. Többször is láttam a hírek bejátszóiban a jelenetet, belém rögződött. Orbán Viktor lubickol a hatalmas szimpátia tüntetés kellős közepette, a hálás és lojális nép megköszöni azt a 356 millió eurót, plusz a tavalyi évben átutalt 91,5 millió eurót, összegek, amelyek RMDSZ közeli civil szervezeteknél landoltak, majd onnan már gyakorlatilag ellenőrizhetetlenül finanszírozható lett az erdélyi mini NER.  Mert már ez is van nekünk. Mit szólnának ahhoz, ha a román állam is ellenőrzése alá akarná vonni a civil szervezetek működését és forrásait? Atyavilág, mekkora felháborodás lenne! Gondolom, az a tény, hogy ennek a hatalmas összegnek (180 milliárd forint) a fele a sátáni ellenzék adóforintjaiból (is) származik, eszébe nem jut senkinek. Csak táplálják az ősi turáni átkot. Mert mára a magyarságnak csakis a viszály jutott.

Visszatérve a színpadra. Még áll a három vendég, megtapsolják az őket éljenző közönséget, mintegy megköszönve azt a határtalan szeretet, amellyel övezik. És hogy a színpadias beköszöntő hiteles legyen, Tőkés László, kissé szervilis mosollyal, egy karmozdulattal Orbán Viktorra mutatva, int a népnek, hogy ezt a Főnök érdemli ki, ez a siker az ő sikere. Ahogy a klasszikus bemutató végén a II. sírásó mutatja Hamletet, mint egyetlen érdemes főszereplőt, az elragadtatott asszisztenciának.

Erre a látványra összeszorult a gyomrom.  Pedig nagyon régóta nem vagyok Tőkés-imádó. Valamikor a tűzbe mentem volna érte. Az emberi gyarlósággal szemben vívott, de sok elvesztett csatája után, hedonizmusa, önimádata és hiúsága sok hívét eltávolította (és itt nem elsősorban csak a református hívekre gondolok). Köztük engem is.

De, ami vitathatatlan, szerintem el fog következni az igazságtételnek azon pillanata, amely nemzetünk legnagyobbjai közé fogja sorolni őt. Kossuthnál is már csak az érdemeire emlékezünk, rengeteg emberi és politikai hibája mellett.  Mert végül is a saját életét és családja biztonságát tette kockára, amikor 1989-ben alapjaiban rengette meg a Ceaușescu-rendszert. A ’48-as forradalom óta egyedül neki sikerült egyesítenie a magyar nemzetet. Egy ember 140 év alatt. Más mindenki csak megosztotta, kisebb vagy nagyobb mértékben. 1989 után, igaz, hogy rövid ideig, de ez a gondolategység sok román honfitársunknál is jelentkezett, azonban sajnos győzött a hazai frusztráció, a populista nacionalizmus. Tőkés László egy kiváló államférfi, vitathatatlan történelmi súllyal. Akkoriban, és még sokáig az egész világ az ő nevét zengte, telve csodálattal és elismeréssel. Ezért megalázónak tartottam a gesztust, amellyel Orbán Viktort helyezte a központba. Pedig O.V. mellette csupán egy celeb. Ő soha nem reszkírozott semmit. Vele kapcsolatban nem akarok jellemzésekbe folyni, értékelje mindenki   érdemei szerint és aszerint, hogy mit tett népéért. Tény, hogy róla is rengeteget ír a fáma, de ez a botrányairól híres Gábor Zsazsát juttatja eszembe, akit amikor ezekről kérdezték, a válasz ez volt: mindegy, hogy mit, csak írjanak rólam.

Nem ismerem Tőkés László azon személyes indítékait amiért elvállalta egy biodíszlet néma szerepét (legalább is egyetlen hírcsatornán sem jelent meg nyilatkozata), csupán spekulatív ötleteim lennének. Nem beszélve, hogy O.V. néhányszor kimondottan megalázta. Példaként, emlékezzünk Potápi államtitkár vehemens RMDSZ-es választási kampányára. Kínos volt a másik biodíszlet is, Német Zsolt. Egy européer úriember, aki egyetértően mosolyog főnökének Brüsszelre szórt átkaira. Természetesen ő is a némasági fogadalma alatt cselekedett.

Én, személy szerint, mindig is Tőkés Lászlót fogom az erdélyi magyarság szellemi atyjának tartani. Őt, a fáklyavivőt. Semmi hiányérzetem sem lesz, ha a CEU kirekesztése és a SZFE ellehetetlenítése után Orbán Viktor meghagyná nekünk a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, és ne degradálja saját politikai boszorkánykonyhájává. Tudom, hogy nehéz lesz elengedni a dolgokat, mert mára már minden erdélyi magyar intézményt megvásárolt kilóra.  

Aki netán rossz néven veszi, hogy azt ígértem miszerint a választások után nem írok, annak eszébe szeretném juttatni, hogy ez csak a magyar belpolitikára vonatkozott. Ki is hangsúlyoztam. A hozzánk is begyűrűző eseményeket mindig is kommentálni fogom.   

Érdemi vitát bármikor, bárkivel folytatok. A személyeskedőket rögtön kivágom.