Erdélyi szemmel – Választok? Szavazok!
Erdélyi szemmel – Választok? Szavazok!
Koromnál fogva sokszor megadatott a szavazás lehetősége. Sajnos egyszer sem a választásé.
A kommunista időket hamar letudhatom, mert az akkori szavazatommal annyit tudtam megbosszulni a rendszeren, hogy lehúztam mindenkit. Ennek ellenére városomban, megyémben mindig elérték a 99,99 százalékot, tehát a rendszer bomlasztására tett kísérletem teljes fiaskóval végződött. Pedig nem hiszem, hogy egyedül voltam. Még így is, a szavazófülke intimitásában, rettegtem, mikor buktat le a szeku, mint renitens állampolgárt.
És akkor megtörtént a csoda, a hihetetlen és elkövettük/elkövették a forradalomnak nevezett bukfencet. Romániában népuralom, demokrácia lett. Legalábbis azt hittem. Erre utalt a többpártrendszer, a szólás- és sajtószabadság. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy mindez csupán a demokratikus elvek balkáni megcsúfolása, a második hullámban lévő kommunista-nacionalista-szekus elemek demo(cso)kráciája. Mind a mai napig. A mindenkori hatalom ezt „eredeti demokráciának" nevezi. Ebbe belefér sok minden, a korrupciótól kezdve a magyargyűlöletig. Az utóbbihoz jelentősen hozzájárult az RMDSZ megalakulása és mai jelenléte a romániai politikai palettán. A román többség esetében ez a jelenlét állandó irritáló tényező, számunkra pedig lassan a mélységes csalódás. Hogyan lehetett eljutni ide?
Egy eredményes társadalmi megmozdulás, nevezzük forradalomnak vagy rendszerváltásnak, felkavarja a vizeket, feljön az iszap, és vele a szemét, a szenny. Elvileg, idővel ezek leülepednek és a felszínre kerülnek a valós értékek. Ez lenne a törvényszerű. Az RMDSZ esetében ez sajnos pont fordítva történt. Megalakult mint a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, csupa lelkes ember közreműködésével és áldozatos munkájával, szervezésével. 1990-ben büszkén jelentettük önmagunknak, hogy második politikai alakulatként jutottunk be a román parlamentbe. Egységben az erő. Innen kezdve egyesek rádöbbennek, hogy egy kis opportunizmussal itt zsíros falatokhoz is lehet jutni. Ennek megfelelően lépnek is. A következő választásokig lassan kivetik maguk közül azokat a kényelmetlen magyarokat, akik a hatalom torkában vannak. Pedig ezek azok, akik valamit letettek az erdélyi magyarság asztalára, mint Szőcs Géza, Király Károly, Katona Ádám, Domokos Géza és még sokan mások. Sőt, továbbmentek. Holtvágányra szeretnék tenni magyarságunk zászlóvivőjét, Tőkés Lászlót, és cinkosan, hallgatólagosan elfogadják a román hatalom minősítését, miszerint ő lenne a magyarság V.C. Tudora. Az egyetlen „vétke", hogy ugyanazt mondja ma is, mint 1989-ben a Ceaușescu-érában. Nem szeretik az ilyenféle elvhűséget. Sem a hatalom, sem pedig a pozícióit féltő RMDSZ. Hol volt politikus-költőnk, Markó Béla, avagy az építész üzemmérnök Takács Csaba, amikor a fentiek már hallatták szavukat, értük is. Reálpolitikusként határozzák meg önmagukat, így jutnak kormányra 1996-ban. Miniszterek, államtitkárok, megyei intézmények vezetői kerülnek ki érdekvédelmi szövetségünkből. A konc már jelentős. Az állandósult politikai egyeztetések, koalíciós algoritmusok miatt az „kevésbé lényeges" feladatok elsikkadnak. Helyi autonómia, önálló magyar egyetem, elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása már csak szép álom. Mindez kormánytényezőként. És így érkezünk el a 2000. év végi választásokhoz, amikoris a lakkozott kommunisták, akik amúgy tíz éven keresztül ott aláztak meg ahol tudtak, beleértve a marosvásárhelyi pogromot is, szociáldemokratáknak álcázva ismét hatalomra kerülnek. Na, ki paktál le velük? Az RMDSZ. Melyik politikai erő tartja stabilan az egyébként kisebbségi kormányt? Az RMDSZ. Ezen a választáson elveszítjük egyik büszkeségünk szimbólumát, a marosvásárhelyi magyar polgármestert, mert vezetőink, habár zömében marosvásárhelyiek, csak a székelyudvarhelyi választásokkal foglalkoztak, mert ott egy pimasz Szász Jenő megengedte magának, hogy nem RMDSZ-színekben indult. Manipulációi totális fiaskóba fulladnak. Marosvásárhelyen román polgármester lett, Székelyudvarhelyen pedig Szász Jenő nyert. Emígy szövetségünk bizonyította, hogy kétféle magyar van: jó és rossz. A jó – evidens – Markó-párti. Az új választási ciklusban ismét pragmatikusak, a kis lépések taktikáját követő reálpolitikusoknak határozzák meg önmagukat. A megaláztatások sora azért nem ér véget. Napirenden vannak a magyar közösségünk elleni nyílt, vagy burkolt támadások. A természetellenes szövetség a két párt között csak a hatalom köré tömörülő pár száz magyarnak gyümölcsöző. A többi vegye tudomásul, hogy a román állam elvesztette autoritását a zömében magyarlakta megyékben és lépni kell ennek visszaszerzéséért. Senkit nem zavar, hogy a kinevezett vezetők (rendőrség, állambiztonságiak, prefektusok, intézmények vezetői stb.) csak román nemzetiségűek. Csak a választott tisztség nem román. Az arrogáns magyarok így élnek vissza a toleráns román nemzet bizalmával. Mi ez, ha nem hatalmi válság? Senkit nem zavar, hogy a román költségvetés a „túlfizetett" tanügy és egészségügy kivételével nem szívesen fizet magyar nemzetiségűeket. Nincs magyar pénzügyben, katonaságnál, állambiztonságnál, állami bankoknál, önkormányzatoknál. A sepsiszentgyörgyi prefektúránál – kormánybiztosi hivatal – két magyar van, a nagyváradi polgármesteri hivatalnál a hozzávetőleg 800 alkalmazottból nincs tíz magyar, pedig a lakosság arányaiban kb. 37 százalékot képvisel. Ugyanez Kolozsvárott 22 százalékos aránnyal. Amúgy a román állam „bizonyította" autoritását a bányászhadjáratoknál, a korrupció immár követhetetlen magasságokban repked, a rendőrség, bíróság, ügyészség berkeiben a pártatlanság ismeretlen fogalom. Itt csak törvények vannak, törvény nincs. Himnuszunkat összejöveteleken, ünnepségeken, templomban úgy énekelhetjük el, hogy tudatában kell lenni a hatalmas pénzbírságnak. A sort folytathatnám. Mindez történik napjainkban, ezt a hatalmat támogatja hathatósan érdekszövetségünk.
Így vált 12 év alatt ténnyé az a metamorfózis, melynek nyomán a lelkes magyarok által létrehozott érdekszövetség eljutott az opportunizmuson keresztül a szinte gátlástalan egypártrendszerhez, annak minden klikkszerűségével, egészen a klientúra kialakulásáig. Az SZKT, a romániai magyar miniparlament választott tagjai 30 százalék körül vannak, a többi a párt azon tagjai, akik vezető pozícióban vannak Csakis tőlük függ, hogy újraválaszttatják magukat szövetségi vezetőnek, avagy sem.
A magyarországi választások közeledtével elfog az irigység, hogy a magyar állampolgár választhat politikai meggyőződése szerint.
Az én nagy gondom azonban az, hogy most sem tudok választani, csak szavazni. Természetesen a tulipánra. Itt zárul az ördögi kör. És mindig két rossz közé szorulok.
Fehér László – Nagyvárad
Megjelent 2002. február 20 (Érdi Tükör)
