Ha RMDSZ vezető lennék

A hazai magyarság lélegzetét vissza­tartva figyelte az utóbbi két hét nagy horderejű politikai esemé­nyeit. Gondolok itt az SZKT-ülésre és a szövetség V. kongresszusára. Az előbbi fölösleges volta és az utóbbira ki- és beharangozott puccs­kísérlet közötti időszak annyira le­foglalta választott vezetőink több mint értékes idejét, hogy egyikőjük sem tett eleget egy ismételt felkérésnek, miszerint a múlt heti Antena l által bemutatott tóksón vitapartnere legyen George Pruteanunak (parlamenti képviselő, hangsúlyozottan nacionalista tanárember – szerk. megj.) egy olyan „mellék-kérdésben", mint az anyanyelvi oktatás.

Nem is arra lett volna igényem, hogy személy szerint őt győzze meg vélt vagy valós igazunkról, ha­nem azt a pár százezer nézőt, akik az adást látták és hallgatták. Így, paradox módon, Cornel Nistorescura (romániai újságíró – szerk. megj.) hárult ez a feladat, aki­nek azonban az empátiája kevés volt ehhez.

Ekkor született meg bennem az a gondolat, kérdés, hogy ha én RMDSZ-veze­tő lennék, és ha engem küldtek vol­na a stúdióba, mert jól beszélem a román nyelvet, akkor mit válaszol­tam volna Pruteanunak?

Elmondtam volna, hogy ha jóin­dulattal áll az ügyhöz, akkor a mai napi politikában csakis a szélsősége­sek malmára hajtja a vizet, ha pedig rosszindulatúan, akkor inkább egy szélsőséges párt szí­neiben kellett volna indulnia a vá­lasztásokon. Az első esetben rosszul, az utóbbiban jól időzítette renitenskedését.

Amikor szavazóira hivatkozik, akiket bűn lenne elárulni, elfelejti, hogy listán indult és nem független­ként: tudva, hogy ebbe már népszerűbb kiválasztottak is belebuktak.

Elmondtam volna, hogy a nacionalizmusát nem űzheti a politikai életben, mint egy hobbit, mert hogy ma ő is a hatalom részese, azt ennek a kormánykoalíciónak köszönheti, amelyben az RMDSZ is egy alkotó elem. Nem használhatja csupán olcsó népszerűség-hajhászásra. (Külön ta­nulmányt érdemelne szerénytelensége, önimádata és magamutogatása.)

Megkérdeztem volna, hogy az az egy év történelem- és földrajzóra, amelyet kötelezően csak román nyelven lehet tanítani és elsajátítani, megoldaná-e az általa oly hőn vé­dett magyar gyermekek eléggé bágyadt román tudá­sát és majdani tökéletes beilleszke­désüket a román társadalomba? Ha netán nem, akkor miért ez a nagy vehemencia? Mikor azt mondta, hogy a magyar gyermekek számára a román nyelv nem idegen nyelv (nem is úgy tanítják), megkérdeztem volna, hogy mégis, hány anyanyelve lehet egy embernek? Amikor vádként hozza fel, hogy a magyar nyelvű tankönyvekben bűnös felelőtlenség­gel Alba lulia az Gyulafehérvár, Munténia Havasalföld, Târgu Mureș pedig Marosvásárhely, érdeklődtem volna arról, hogy miféle sánta logi­ka alapján íródnak a román nyelvű tankönyvekben Franța, Anglia, Grecia, Londra vagy Budapesta. Avagy el kellene felejtsük a magyar elneve­zéseket?

Megkérdeztem volna, hogy ami­kor eldicsekedett, hogy az általa meginterjúvolt románok 99,99 százaléka neki adott igazat, hány magyar volt a megkérdezettek között? Kér­dezze meg a vállalkozókat, munkavállalókat: akarnak-e adót fizetni? A képlet ugyanaz lesz. De ha megkérdezi ugyanezt egy költségvetésből élőtől, például egy honatyától, az mit fog válaszolni? Magasfokú toleranciájára jellemző, hogy a véleményét axiómaként nyilvánítja. Vita nincs, az abszolút igazság nálam van, innen már kompromisszum sincs.

Elmondtam volna, hogy azért, mert 1931-ben, amikor is szerinte itt semmilyen etnikai feszültség nem volt (nem a fenét) hasonló törvény létezett (szintén román fennhatóság alatt), azért még 1997-ben be lehetne ve­zetni egy európaibbat, emlékeztetve, hogy akkoriban orosz fagolyós „számítógépekkel" dolgoztak petró­leumlámpa fényénél.

Elmondtam volna, hogy hasonla­tai Franciaországgal és az Amerikai Egyesült Államokkal bőven sántíta­nak, ugyanis az utóbbi gyökértelen emigránsokból áll, akik az amerikai nemzeti lobogóba kapaszkodnak, az előbbi kisebbsége pedig nagyrészt bevándorlók a volt afrikai gyarmatokról, és nem 1100 éve ott élő országala­pító nemzet. Jellemző, hogy Pruteanu csak ezer évről tud.

Ha RMDSZ-vezető lettem volna, és oda küldtek volna, még azt is megjegyeztem volna, hogy egy ilyen „fajtiszta" veretes értelmiségi hogyan mer érvelni ennyi csúsztatással és infantilis mellébeszéléssel? Így, hogy én otthon maradtam, ülve a tv előtt, a többi néző szintén. És mindannyian csakis ennek az identitáshiányos nacionalista hőzöngő véleményét hall­hattuk. Egyszemélyes vitaműsor.

Fehér László – közgazdász, a Gloria nyomda- és kiadó vállalat igazgatója

Megjelent 1997 10 09 (Szabadság – Kolozsvár)

Ui: vasárnap este a Duna tévén Frunda György tudatunkra adta: a hiba ott van, hogy a megyei RMDSZ-vezetők nem ültetik gya­korlatba az általuk (vezetés) kihar­colt jogokat. Azóta is az a gondolat foglalkoztat, vajon melyik megyei vezető utasította vissza az Antena 1 csatorna meghívását?