Van alternatíva?

Akár borítékolhattam volna a Fővárosi Bíróság ítéletét a Tőkés László vs. RMDSZ per ítélete kapcsán. Számomra egyértelmű volt, hogy a tiszteletbeli elnök ezt a pert csak elveszítheti, ismervén a romániai törvényhozás mindenkori hatalomfüggőségét. És jól ismerem a politikum befolyását a „független" igazságszolgáltatásra.

Mint laikus, igazában nem is lehetek tisztában az ügy jogi csűrcsavarjaival. Azonban, mint itt élő, magyar értelmiséginek, kutyakötelességem   elgondolkodni   a kiváltó   okokon, amelyek ehhez a most már a román közvélemény számára is ismertté vált, nyílt konfrontációhoz vezetett. Mert hiba volna azt hinni, hogy a per valaminek az oka. Ez az elmúlt 12 év eseményeinek objektív következménye.

Vegyük sorra őket.

Az RMDSZ az itteni magyarság érdekvédelmi szervezetének indult. Ebben a szervezetben   azonban   fellelhető a politikai paletta minden   árnyalata, a szociáldemokráciától a népnemzeti konzervativizmusig.  Ezek az irányzatok platformokban jelentek meg, képviselve mindazt az értékrendet, amely ezeket külön-külön meghatározza. A román politikai élet alakulása azonban egyféleképpen a pártosodás pályájára kényszerítette érdekvédelmi szervezetünket   és napjainkban, ha   formailag   nem   is, de lényegében, mint politikai párt működik. Ez a forrása annak az antagonizmusnak, amely feszíti az egyrészt pártként működő szervezetet, másrészt az ebben működő politikai irányzatokat. Hiányzik a pártos működéshez elengedhetetlen ideológiai egység.

Ennek mentén kell keresni azokat az ellentéteket, amelyek egyrészt a különböző platformok – legelkötelezettebb képviselője a reformtömörülés – másrészt az RMDSZ vezetősége között dúlnak. A reformtömörülés nyílt támogatói Tőkés László és a nemrég leköszönt magyar kormány képviselői is.

Az RMDSZ az 1996-os romániai választások óta, amikoris a kormánykoalíciói algoritmus   alapján   sok   hívét   vezetői   pozíciókhoz juttathatott.  Hatalmi arroganciájában   nem   figyelt   kellőképpen   ezeknek   arányos   elosztására   a platformok   között, így   kialakult   egy   szűk, konjunkturális   közeg, amely anyagilag is élvezte a kormányzás ilyenfajta előnyeit. Ugyanakkor a másik tábor erős frusztrációkkal és mind hangosabb véleménynyilvánítással reagált ezekre az egyoldalú intézkedésekre. Ez a helyzet gyakorlatilag ma is fennáll, főleg a szociáldemokraták (?) támogatása révén.

A hatalmi és fizetett pozíciókért folytatott harc végeredménye lett egyfajta erkölcsi felhígulás is, amit a belső ellenzék szintén nehezen fogad el. Ha   mindehhez   hozzátesszük   az   anyaországi   segélyek   elosztása   körüli torzsalkodásokat, kialakul az a kép, amely a mai állapotokhoz vezetett.

Fentiek tudatában szinte el is tudnám fogadni az ellenzéki    véleményt, ha egyáltalán   ismerném   a   felkínált   alternatívát   az   adott   romániai   politikai közegben. Ugyanis, a közeget az emberi erkölcs elítélheti, sőt, bizonyos mértékben kötelessége is, de a politikusnak ehhez alkalmazkodni kell.

Amikor elvekről beszélünk, nem tekinthetünk el ezeknek a gyakorlatban történő megvalósításától. Erre kötelez a politika mindenkori pragmatizmusa. Az adott román politikai közegben szerintem ma elképzelhetetlen egy, a kis lépések taktikáján kívüli politikai törekvés. Amikor a leendő alkotmánymódosításnál a román   politikum   hallani   sem   akar   a   nemzeti egységállam fogalmának átértékeléséről – amelynek amúgy semmilyen materiális vonzata   nincs – akkor    utópisztikusnak   tűnik   egy   radikális   autonómiai törekvés rákényszerítése  erre  a  politikumra,  kompromisszumkészség nélkül.

Ami a legaggasztóbb az egészben, hogy először hangzott el a szakadás lehetősége, amennyiben   a   felek   nem   tudnak   kiegyezni.   Szabad-e   ezt megengedni?   Ha   elfogadjuk   az   RMDSZ   által   gyakran hangoztatott 70 százalékos támogatottságot a magyarság körében, szemben a belső ellenzék 30 százalékával, amely végül is csak az SZKT-n belüli szavazatok kivetítése az erdélyi magyarságra, már csak egyszerű számtani műveletet kell elvégezni ahhoz, hogy megtudjuk, mi lesz annak a valamivel több mint 6 százalék szavazati támogatásnak a sorsa, amellyel a legutolsó választásokon legitimálta magát a szövetség a Parlamentben. A másfél milliós erdélyi magyarságot megfosztják a parlamenti képviselettől és ezzel az aktív politizálástól is.

Lehet, hogy egyes megélhetési politikusnak rossz lesz, de kérdem én: kinek lesz jó? Nem lenne szabad beengedjük magunk közé azokat a megosztó tényezőket, amelyek közel két éve zúdulnak ránk az anyaországból. Ide tartozik a polgári körök immár Erdélyben is önszerveződő akciója, amely egy civil kontrollt hirdet egy civilek által megválasztott pártamalgámban.

Nekünk mindenáron egységesnek kell maradnunk. Ez különben nem zárja ki a belső szavazásokon történő megmérettetést sem.

Fehér László – Nagyvárad

Megjelent 2002 05 22 (Magyar Hírlap és Erdélyi Riport)