Névnapi gondolatok.

Alig telt el egy hónap a születésnapi áldásbőségből, máris itt a névnapom.

Természetesen, most sem maradt el a szokásos baráti társaság és a még szokásosabb eszem-iszom (lassan már egyre hangsúlyosabban csak az „eszem”). Sok telefonhívás és internetes jókívánság érkezett (egyrészt még azoktól is, akiktől nem igazán vártam el, másrészt pedig több olyan személytől nem érkezett semmiféle jel, akiktől talán elvártam volna).

Általában a névnap sokkal lazább, lezserebb, mint a születésnap. Nem kell átgondolni, netán átértékelni semmit az eddigi életemből, nem kell fogadalmakat tenni a jövő tekintetében. Egyszerűen csak örülni kell az életnek, a szeretteinknek, a barátoknak, a sok gasztronómiai élménynek.

Valami hasonló éreztem tegnap este. Egy nagyon régi ismerősöm, mára talán már barátomnak is nevezhetném, tisztelt meg személyesen, felköszöntendő. Remélem nem tiltakozik ez utóbbi minősítés ellen. Gyulával immár hat évtizede tart az ismeretségünk. Kezdő erdész voltam, amikor ő már elismert és értékelt vállalat-vezetőként híresült el. Az első munkahelyemen, az élesdi erdészeti hivatalnál (ahol ő is dolgozott kihelyezésem előtt), mindenki áhítattal ejtette ki a nevét.  Pedig még ma is olyan szinten (nem) beszéli a román nyelvet, hogy az már önmagában is egy performansz. Olyan megszállottja volt a munkájának, olyan tökéletes szervező volt, olyan eredményeket mutatott fel, hogy még ezt a hiátust is elnézte neki a hatalom.

Imponáló volt a megjelenése is. Mintha egy nyugati, de éppen mondhatnám, hogy a hagyománytisztelő soproni erdészeti egyetem produktuma lett volna. Tökéletesre szabott erdész-egyenruha, annak minden változatával. Téli, nyári, tavaszi és őszi, mint a divatházaknál. A konstans: a zöld szín és a vadászkalap. A gombosszárú nadrág és a háromnegyedes harisnya, valamint a nyelves, bokacsattogtató félcipő, vagy esetenként a bordó Bilgeri-csizma, akár egy nosztalgiázó dzsentrire is utalhatott volna. De ő nem ez volt.  Egy dolgos, vidéki gyerek, az egyetlen a családjában, aki a tanulás révén nőtte ki magát.  Szülei büszkeségére.

Az este is, a rá jellemző halálos pontossággal, megszólal a kaputelefon. Megérkezett Gyula. Most éppen civilben. Lenyűgözően elegáns a világos nyári öltönyében, fehér ingében, nyakkendősen. Eddig sem győztem rajta ámulni, de ismét kellett tudatosítsam magamban, hogy ez a genetikai csoda már betöltötte a 92. életévét. Köztünk 14 év a korkülönbség, de sokkal jobb állapotban van, mint én. Egyenes derék, határozott járás, tökéletes agyműködés, erőteljes orgánum. Nincs elhízva, nem hullott el a haja, egy stramm, kimondottan jóvágású öregember. Ehhez járul még egy hatalmas étvágy (képzett gurmand). Ez a szűnni nem akaró apetitus lenne vajon a soha meg nem alkotott perpetuum mobile? A feleségem imád neki főzni, mert roppant hálás (v)evő. Na, meg a jó borok imádata. Református vallása, amelynek amúgy elkötelezett híve, soha nem akadályozta meg abban, hogy a különböző hazai és anyaországi római-katolikus püspökségek/érsekségek borospincéiből vásárolja kedvenceit (előnyben a száraz furmint). A hedonizmus azon ritka képviselője, akinél azért az első helyen mindig a munka állt. A sikerélmény örökös hajkurászásából kifolyólag rengeteget tanultam tőle. Soha nem tanított, én csak jegyzeteltem és lopkodtam tőle a vezetési trükköket. Született igazgató volt. Hosszú pályám alatt nem találkoztam hozzá hasonló cégvezetővel. Soha nem mértem fel, de biztos vagyok benne, hogy nagy szerepe volt abban, hogy belőlem is egy aránylag jó vezető lett.

25 év kihagyás után újra kapcsolatba kerültünk. Azóta ismét tudunk egymás társaságának örülni. Amikor találkozunk, mindketten vissza kell fogjuk magunkat, hogy ne vágjunk állandóan egymás szavába. Mert rengeteg közös emlékünk van, ami kikívánkozik belőlünk. A feleségeink néha halálra unják magukat a nosztalgia-rohamainktól. De nem hiányoznak az aktuális politikai helyzet taglalásai sem. Tudomásul kellett vennünk, hogy tőlünk függetlenül, hozzánk is begyűrűzött az a minden észérvet nélkülöző, fröcsögő gyűlölködés, ami oly jellemző lett az anyaországi társadalomra. Mindenki gyűlöl mindenkit, aki nem ért egyet az ő politikai hitvallásával.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjünk kölcsönösen: ezen téren teljesen ellenkező táborban navigálunk. Ő a keményvonalas, konzervatív, keresztény vonalat képviseli. Néha az az érzésem, hogy aki a politikai palettán már tőle jobbra helyezkedik el, az leesik a térképről.  Én a toleránsabb, a klasszikus liberalizmus híve vagyok (amelynek semmi köze a mai divatos neoliberális, olykor nevetséges abszurditásokhoz). Sokszor vitáztunk ezeken a kérdéseken, de soha nem lépte át egyikünk sem azt a határt, amely a másik számára már sértő vagy bántó lett volna. Tetszik benne az is, hogy   nép-nemzeti elkötelezettségének dacára, egyáltalán nem agymosott. Vannak kételyei, érdekli a másik oldal véleménye is a dolgokról. És amivel aztán véglegesen letette maga mellé a voksomat, hogy eltérően a sok zagyva írás- és olvasástudatlan trollkodó félművelt hazafitól, engem is jó magyarnak tart. Nem zárt ki, nem hazaárulózott, nem kommunistázott. Elfogadja, hogy egy olyan magyar vagyok, aki másként látom a világot, mint ő. Nem provokál, nem agitál, nem oktat. Tisztában van vele, hogy nagyon irritálna. És ő baráttal nem tesz ilyet.

Talán tudatosan, talán ösztönösen, de az utóbbi időben egész egyszerűen kerüljük a témát.  Tudjuk, hogy mindkettőnkben érzékeny húrok pendülhetnek meg és kerülni szeretnénk egy esetleges verbális összecsapást. Mert értelmetlen volna. Ezt persze csak a kölcsönös tisztelet tudja biztosítani. De nekünk már évek óta sikerül! Lehet, hogy akkor ez a recept a normális társadalmi kapcsolatok fenntartására?

A tegnap este sem fogytunk ki a szóból. Én nagyon örültem az együttlétnek. Remélem ő is jól érezte magát. Mindig eszembe jut a sajátos, egy kis cinizmussal kevert humor-szüleménye: „Te Kisfehér! Tudod, hogy nekem a Fentlévő már rég kiadta a behívót? De részeg a postás, nem találja a címet!”

Névnapomra azt kívánom, hogy adjon a sors minél több alkoholt a postásnak, hogy még sokáig együtt nevethessünk rajta Gyulával.

Nagyvárad, 2021. június 28