Születésnapi gondolatok.

Ma születésnapom van. A 78. Bő háromgenerációs évforduló. Azt hiszem már mindennel találkoztam az életben. Barátommal a pénztelenségben és kölcsönadáskor, házastársammal váláskor, élettársammal szakításkor, gyermekemmel öregkoromban. Sok meglepetés már nem érhet.

Nem is olyan régen köszöntött anyósom egy „Hetvenkedünk? Hetvenkedünk?” kissé gunyoros, de talán pont ezért, értékelhető jókívánsággal. Lelkileg ez a kerek évforduló rázott meg a legjobban. Na meg a 30. Akkor az ifjúságtól búcsúzkodtam, de a 70.-nél már az élettől. Egyet fordultam, és azóta is már eltelt nyolc év. A népi filozófia beigazolódni látszik: az élet olyan, mint a WC papírtekercs.  Minél jobban a vége felé jár, annál gyorsabban fogy.

Annyit elértem, hogy ma már nem igazán foglalkoztat az elmúlás gondolata. Ezzel ki vagyok békülve. Tartalmas, érdekes, sok buktatóval, de még több sikerélménnyel tűzdelt életem volt és amire külön büszke lehetek, talán nincs miért szégyenkeznem sem.

Az idős ember sokszor esik abba a csapdába, hogy panaszkodik az egészségi állapotára. Én eleve optimista beállítottságú lévén, nem is igazán díjazom, amikor kortárs barátaim, ismerőseim némelyike hosszabban ecseteli korának fizikai nyavalyáit. Személyes szállóigét teremtettem, miszerint, ha fiatalon távoztunk volna az élők sorából, soha nem tapasztalhattuk volna meg az öregkor hátrányait. És azzal sem egyeztünk volna ki. Ergo, viselje mindenki a hosszú élettel járó keresztet is. És tegyen meg mindent, hogy tűnjön minél könnyebb keresztnek, mert csak így lesznek igazán értékesek ezek az ajándékba kapott évek.  Csakis így lehet élni minőségi életet. Minden egyéb csak vegetálás.

Ezt a hitvallást sikerült gyakorlatba ültetnem. Ha egész életemben olvastam, hetven után elkezdtem írni. Mindent és mindenről. Ez lett az életem értelme. Élveztem és élvezem a mai napig. Rengeteg önzés is van benne, mert nem igazán érdekel, ha az írásaimra van közönség. A saját szórakozásomat tartom fontosabbnak.  Másfél évtizedes nyugdíjas állapotomban nem volt még olyan nap, hogy unatkoztam volna. Állandóan kerestem és meg is találtam azt a valamit, azt a foglalatosságot, ami életben tart, biztosítja a szellemi frissességemet és elfogadhatóvá tesz a környezetem számára is.

Vannak azonban történések, amelyekkel nem igazán tudok azonosulni, nem tudom lazán kezelni.  Fogynak mellőlem az emberek. Barátok, ismerősök, volt kollégák. Azt is nehezen élem meg, hogy egy-egy haláleset kapcsán nagyon kevés embernek tudom továbbítani a tragikus hírt, mert csak ennyien maradtunk. Csak az utóbbi félévben három nagyon kedves barátom – köztük a legjobb is – hagyott itt. Ez az, amit nagyon nehezen tudok feldolgozni. Próbálom elfogadtatni önmagammal, hogy ez az élet rendje, annak az életnek, amelynek szerves része a halál is. A másoké, az enyém, a mindenkié.

De ezen a napon fel a fejjel! Örülnöm kell – és örülök is – mindenkinek, aki rám pazarolja szeretetét és mindennek, ami körülvesz. Örülni azoknak a jókívánságokat tolmácsoló telefonhívásoknak, a hasonló tartalmú privát üzeneteknek. Köszönet értük.

Ma sem tudok mást mondani, mint amit a két évvel ezelőtt megjelent életrajzi regényemben megírtam:

„Szerencsés csillagzat alatt születtem és éltem… Minden tettemet, cselekedetemet, mindent, amit csináltam az életben, komolyan vettem. Mindegy, hogy jót vagy rosszat, egészségeset vagy egészségtelent, erkölcsöset vagy erkölcstelent. Teljes bedobással, szenvedéllyel, szinte állandóan égve működtem. Mindig két végén égettem a gyertyát. Az ilyen intenzív életvitel szinte predesztinál a korai halálra. De nem. Elértem ezt a kort és az orvosi szabványszöveg szerint koromhoz képest jó az egészségi állapotom. Nagy az esélyem, hogy egészségesen fogom itt hagyni ezt az árnyékvilágot…

És most, amikor már a tarkómon érzem az Elmúlás kéngőzös, bűzös leheletét, amikor el akarja venni tőlem ezt a csodát, ami az Élet, annak tudatában, hogy csupán egyszer halunk meg, de akkor jó hosszú időre, ismét győz a megrendíthetetlen derűlátásom és Amador Nervo szavaival köszöntöm:

Szerettem, s szerettek,

Nap csókolta arcom.

Nem vagy adósom élet,

Váljunk el, nem haragszom.

Nagyvárad, 2021. május 21