Tibi

Egykorúak voltunk. Gyermekkorunkban egyikünket sem vetette fel a jólét. Ettől igencsak hasonló volt az életfilozófiánk.  Mindig azt értékeltük amink éppen volt. A középiskoláinkat Váradon végeztük, ő a Klasszikusban, én az Orsolyáknál. Ettől nagyon sok közös tanár- és diákismerőseink voltak. Várad minden említésre méltó eseményéről tudtunk, némelyen részt is vettünk. Történt mindez, anélkül, hogy ismertük volna egymást. Az 1970-es évek végén, egy átszervezési manőver folytán, egy cégnél dolgoztunk. Nagyszerű embert ismertem meg benne. Nagyon hamar és könnyen kötődött barátság közöttünk és kisebb-nagyobb megszakításokkal, a tegnapi napig tartott. 2021. január 6.-ig.

Talán soha nem volt jobb, értékesebb barátom, mint Tibi. Teljes részese volt az egész életemnek. Ő tartotta égve a nosztalgiám Vesta-lángját. Sokszor nevettük, hogy bennünket a teljes másság köt össze. De abban megegyeztünk, hogy jó kiegészítői vagyunk egymásnak. Én harsány, ő visszahúzódó, én kolerikus, ő inkább melankolikus, én sokszor magamutogató, ő szerény, én roppant kritikus, ő mindenkit úgy fogadott el, amilyen, én készen bármikor egy szikrázóbb vitára, ő született pacifista, én cinikus és szarkasztikus, ő elnéző és tisztelettudó, én kaján, ő szeretetreméltóan naiv.  Mindenki szerette. Nem ismerek kivételt. Amikor társaságban beszéltem róla és jellemezni akartam, az így szólt: azért szeretem, mert pontosan olyan, mint én, csak fordítva.

Az utóbbi években a fizikális kapcsolat megcsappant, ő Pestre költözött, közel a gyermekeihez. Telefonon állandó kapcsolatban voltunk. Jó volt vele beszélgeti. Gondolom ebben benne volt az a 2,5 tonna könyv is, amit élete során kiolvasott.

A tegnap érkezett a tragikus hír. Személyében erősebb gyökerem száradt el, mint amit apám jelentett számomra. Úgy érezem, talajvesztett lettem. Egy reményem azért van: Tibi szerint a lélek él, tehát kell majd találkozzunk.

Jó ember voltál. Hiányozni fogsz.  Nyugodj békében!